Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szerdán kezdünk

Szerdán kezdünk

Akadémia

Megjelenés: 2022. 10. 25. 13:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti program – az öregfiúk kivételével minden csapatunkra tétmeccs vár a héten

Legifjabb és legidősebb akadémiai alakulatunk is duplázik a héten. U19-es csapatunk Pécsre utazik szerdán, ahol 13 órakor kezdődik a bajnoki, míg 16 órától U14-es együttesünk a Vasas ellen meccsel utánpótlásközpontunkban.

Csütörtökön az idén újjáalakuló női csapatunké a főszerep. A legutóbb mérkőzésükön első bajnoki pontjukat szerző hölgyeink az NB II Keleti csoportjában 19 órakor a Vasas együttesét fogadják a Tichy Lajos Sporttelepen.

Szombaton az OTP Bank Ligájában a MOL Fehérvár FC érkezik a Bozsik Arénába, ahol 14:15-től indul útjára a labda. A 13. forduló mérkőzése előtt azonban valamennyi akadémiai csapatunk sikeréért szoríthatunk, ráadásul az U19 mellett, U17-es és U15-ös együttesünk is hazai pályán fogadja ellenfelét. 10 órakor kezdődik az MTK elleni U17-es és a PAFC ellenében vívott U15-ös csörte, U19-esink pedig 12:15-kor indítják a bajnoki találkozójukat, ahol a DVTK lesz ellenfelük. Vendégszereplésre készül U16-os és U14-es alakulatunk. Előbbiek Győrben lépnek pályára 12 órakor, míg a legkisebbek 13 órakor Kisvárdán kezdik bajnokijukat.

Vasárnap második együttesünk zárja a Honvéd-programot a hétre. Az utóbbi időben rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Iváncsa otthonában 13 órától játszik Szamosi Tamás alakulata.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. október 26., szerda

U19, Kiemelt csoport, 6. forduló
PMFC–Budapest Honvéd-MFA
Pécs, PMFC Kovácstelep Sporttelep, 12:00

U14, Kiemelt csoport, 2. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 16:00

2022. október 27., csütörtök

Női NB II, Keleti csoport, 9. forduló
Budapest Honvéd–Vasas Kubala Akadémia
Tichy Lajos Sporttelep, 19:00

2022. október 29., szombat

U19, Kiemelt csoport, 7. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:15

U17, Kiemelt csoport, 7. forduló
Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U16, Kiemelt csoport, 8. forduló
ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA
Győr, ETO Sportközpont, 12:00

U15, Kiemelt csoport, 6. forduló
Budapest Honvéd-MFA–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

U14, Kiemelt csoport, 8. forduló
Várda Labdarúgó Akadémia–Budapest Honvéd-MFA
Kisvárda, Kisvárda Várkerti Sporttelep, 13:00

OTP Bank Liga, 13. forduló
Budapest Honvéd FC–MOL Fehérvár FC

Bozsik Aréna, 14:15

2022. október 30., vasárnap

NB III, Közép csoport, 15. forduló
Iváncsa KSE–Budapest Honvéd II
Iváncsa, Károlyi István Sporttelep, 13:00

2022. 10. 25. 13:30Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia