Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Személyre szabott célok

Személyre szabott célok

Klub

Megjelenés: 2023. 10. 18. 13:05Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A megfelelő táplálkozás is fontos a sikerek elérése érdekében

Női csapatunk hat fordulót követően, száz százalékos mérleggel (a Keleti csoport tagjai közül egyedüliként) vezeti az NB II-es bajnokságot, sőt a kupában is menetel Martin Masaryk csapata, amely az Újpestet és a Hatvant is búcsúztatva, egyetlen másodosztályú gárdaként került a legjobb nyolc közé.

A szakág pedig nemcsak az eredményeket illetően, hanem a hátteret tekintve is sokat fejlődött az elmúlt időszakban, ehhez járul hozzá a Superfoods által nyújtott támogatás is. A céggel között partneri megállapodásunknak köszönhetően a lányok a regeneráció és a fejlődés szempontjából fontos táplálékkiegészítőket kapnak, emellett testösszetétel-mérésen vehettek részt, amely pontos képet ad a testet felépítő vázizmok, testzsír, testvíz és csontok ásványi anyag tartalmáról, valamint ezek arányáról, a szervezet vitaminháztartásáról. A cég szakemberei pedig az eredmények, a vérkép és a táplálkozási szokások figyelembe vételével személyre szabott tanácsokat adnak az étkezésre és az életmódra vonatkozóan, ami nemcsak a sportolóknak, hanem mindenki számára fontos lehet az egészségmegőrzés érdekében.

A Superfoods táplálkozási tanácsadására ITT tudtok jelentkezni!


2023. 10. 18. 13:05Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

A PMFC-t fogadjuk hétvégén a Bozsik Arénában

A PMFC-t fogadjuk hétvégén a Bozsik Arénában

Információk, érdekességek – minden, amit a PMFC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 02. | Női labdarúgás

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub