Fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottságának (FEB) elnöke fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a Honvéd FC Kft. sportszervezet ellen a 2025. augusztus 24. napján lejátszott Honvéd FC Kft. – FC Csákvár Kft. NB II férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzéssel összefüggésben.
Az FT megállapítja, hogy az eljárás alá vont Honvéd FC Kft. sportszervezet megvalósította a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 37. § (1) bekezdés a) és b) pontja, valamint a 39. § és 40. § (1) bekezdése szerinti fegyelmi vétséget.
Mindamellett, hogy klubunk súlyos pénzbüntetést kapott, ’az FT elrendeli továbbá az FSZ 10. § (5) bekezdés c) pontjára figyelemmel a FEB – II – 2/2025 (08.05.) számú határozat végrehajtását, a sportszervezet (1) egy soron következő hazai NB II férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésen a Bozsik Aréna „B5” szektorának a lezárását az FSZ 57. § (7) bekezdés a) pontja szerint.
Az MLSZ által meghatározott büntetés fő tétele a ’cigány’ kifejezés használata miatt lett kiszabva klubunkra. A szövetség megfogalmazása szerint „a cigány kifejezés használata a cigánysággal, mint népcsoporttal kapcsolatos lealacsonyító hangvételű rigmus, negatív színben tünteti fel a csoporthoz tartozó embereket, méltóságukat sérti. Erre tekintettel a hazai sportszervezet szurkolóinak viselkedése egyértelműen faji és etnikai származáson alapuló, megkülönböztető mondanivalót közvetít és nincs helye a labdarúgásban. Az FT a mostani döntésével kapcsolatban ismételten hangsúlyozni kívánja, hogy rasszista szurkolói magatartás bajnoki mérkőzésen történő megjelenését kirívóan súlyos fegyelmi vétségként értékeli és további előfordulásának megakadályozása érdekében szigorúan bünteti Az eljárás alá vont sportszervezet az FSZ 45. § (1) bekezdés c)2) pontjában biztosítottak alapján érdemi védekezést terjesztett elő 2025. augusztus 29. napján az FSZ – ben meghatározott határidőn belül és a védekezés megfelel a szabályzat támasztotta követelményeknek, ebből kifolyólag az FT a határozat meghozatala során figyelembe vette az abban foglaltakat és azzal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja az eljárás alá vont sportszervezet. Az FT a FEB – II – 2/2025 (08.05.) számú határozatában elrendelt felfüggesztett szektorbezárás végrehajtását az FESZ szerint köteles elrendelni – nincs mérlegelési joga – a következők miatt.
Az FSZ 10. § (5) bekezdés c) pontja szerint:
c) Ha a próbaidő alatt a vétkes újabb hasonló természetű és súlyú vétséget követ el, az illetékes fegyelmi testület elrendeli az eredeti fegyelmi intézkedés végrehajtását. Ez hozzáadandó az újabb vétségért kiszabott fegyelmi büntetéshez.”
„A sportszervezet az FSZ 39. § (1) és 40. § (1) bekezdés szerinti fegyelmi vétséget azzal valósította meg, hogy szurkolói rasszista magatartást tanúsítottak, amikor a mérkőzés 86. percében 11 alkalommal és a 90+4 percében 12 alkalommal a „Cigányok’ szövegű kifejezést skandálták.”
Ezzel kapcsolatban megjegyeznénk, hogy játékosunkra, Szabó Alexre 4-6 hét kihagyás vár, míg a szabálytalanságot elkövető Somfalvi Bence 4 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a szabálysértések hat hónapon belüli újabb ismétlődéseinek esetén súlyosabb büntetési tételeket vonhatnak maguk után: prevenciós terv megvalósítása, szektorbezárás, egy vagy több mérkőzés megrendezése nézők nélkül, pontlevonás, egy bizonyos stadionban való mérkőzés rendezésének tilalma, a mérkőzés elveszettnek nyilvánítása, kizárás a versenyből, alacsonyabb osztályba sorolás. Adott esetben a fenti büntetések közül többet is lehet alkalmazni.
Továbbá tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a vasárnap félbeszakadt, Kecskemét elleni mérkőzésünk időpontjáról az MLSZ Versenybizottsága a későbbiekben ad tájékoztatást.




