Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Számítanak rájuk

Számítanak rájuk

Klub

Megjelenés: 2021. 02. 23. 18:17Olvasási idő: 1 perc

Kölcsönfigyelő – Összesen 742 percet töltöttek a pályán kölcsönjátékosaink a hétvégi fordulóban

Összesen 10 játékosunk szerepel az NB II-ben (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály történéseit, természetesen a mieinkre fókuszálva.

Cipf Dominik, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): 2–0-s végeredménnyel ért véget a 20. Gyirmót–Siófok találkozó, a Balaton-parti együttes nem bírt el közel félóra emberhátrányt. Mindhárom kölcsönjátékosunk kezdőként szerepelt, Horváth és Cipf 90, Tömösvári 78 percet töltött a pályán.

Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsaba 1912 Előre): kilenc bajnokit követően ismét a kezdőcsapatba került Fazekas Lóránt, aki végig is játszotta a Soroksár elleni találkozót. A fővárosi csapat 2–0-s sikerét Tóth a lelátóról figyelhette.

Kovács Nikolasz, Soltész Dominik (FC Ajka): Soltész látványos sprintje, két jó csele és veszélyes centerezése előzte meg az Ajka győztes gólját a Haladás ellen (1–0). Középpályásunkat a 88. percben cserélték le, Kovács végigjátszotta az összecsapást.

Tóth-Gábor Kristóf (Kolorcity Kazincbarcika SC): második alkalommal lépett pályára bajnokin a KBSC színeiben Tóth-Gábor, ezúttal is gól nélküli döntetlen lett a vége. Támadónk kezdőként 58 percet kapott a Dorog elleni mérkőzésen.

Májer Milán, Temesvári Attila (WKW ETO FC Győr): zsinórban harmadik tétmeccsén maradt nyeretlen az ETO, amely ezúttal a Nyíregyháza otthonából távozott pont nélkül (1–0). Temesvári és Májer is a kezdő sípszótól a pályán volt, utóbbit a 68. percben cserélték le.

2021. 02. 23. 18:17Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub