Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Súlyos vereség

Súlyos vereség

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 11. 06. 21:47Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Öt gólt kaptunk a Paks otthonában

Kispesti helyzetek, paksi gólok.

Így vonhatnánk meg az első félidő eszenciáját, amely pont annyira bosszantó, mint amennyire lényegretörő. Hiába jegyeztük fel ugyanis, hogy milyen lehetőségeink adódtak a félidő folyamán, hiába mondhatjuk, hogy ugyan játékban némiképp előbbre léptünk, az eredmény tekintetében ez (egyelőre) nem mutatkozott meg.

Csapatunk a sérült Ivan Lovric, Jairo Samperio, Tamás Krisztián hármas nélkül lépett pályára Pakson, ahol azt láttuk, hogy az első percek után egyre többet birtokoljuk a labdát, veszélyesebben is támadunk, csakhogy amíg a hazai kapu előtt a védők mentettek vagy Nagy kapus védte bravúrral Kerezsi Zalán ziccerét, addig a Paks a 18. percben megszerezte a vezetést. Kellett néhány perc, hogy rendezzük a sorokat, majd ismét mi kerültünk mezőnyfölénybe, Lukas Klemenz fejesénél is nagyot védett a hazai kapus, Zsótér szabadrúgásánál a védelem szabadított fel, míg Kerezsi remek átvétel után passzolt középre, ahol Nenad Lukic és Kocsis Dominik is csak centikkel maradt le a labdáról. Majd a 41. percben egy szöglet után újabb gólt szerzett a Paks…

Nem véletlenül említettük persze a játék képét, hiszen az első felvonás a kétgólos hátrány ellenére is azt mutatta, hogy bőven van keresnivalón Pakson, ha pontosabbak leszünk, akkor eltüntethetjük a hátrányunkat. Egyértelműen ez lett volna a cél a térfélcserét követően (Dean Klafuric kettőt is cserélt a szünetben), azonban a második félidő kifejezetten rosszul indult, hiszen az 52. percben egy hibát követően Szabó Bálint talált be, majd rá négy percre Varga Barnabás használt ki egy figyelmetlenséget, s a góljával gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.

A hátralevő időszak egyetlen pozitívuma, hogy Keresztes Noel második NB I-es mérkőzésén léphetett pályára és ezúttal nem egy percre szállt be, hanem bő húsz percet tölthetett a pályán. Ami a tapasztalatszerzés szempontjából fontos, sok öröme azonban neki sem lehetett a számunkra rendkívül gyengén sikerült mérkőzésben, amit végül 5–0-ra nyert meg a Paks.

OTP BANK LIGA, 14. FORDULÓ
PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD FC 5–0 (2–0)
Paks, Paksi FC Stadion

V: Berke Balázs (Becséri, Széchényi)
G: 
Papp K. (18.), Szélpál (40.), Szabó B. (52.), Varga B. (55., 68.)

Paks: Nagy G. – Osváth, Szélpál, Kádár, Szabó J. (Tamás O., 71.) – Papp, Balogh B. (Volter, 76.), Sajbán (Debreceni, 60), Szabó B. (Gyurkits, 60.) Bőle (Hahn, a szünetben) – Varga B.
Vezetőedző: Waltner Róbert

Honvéd: Tujvel – Szabó A., Prenga, Klemenz, Doka – Mitrovic (Jónsson, 67.), Capan (Gomis, a szünetben), Zsótér – Kocsis D. (Traoré, 77.), Lukic (Keresztes, 67.), Kerezsi (Ennin, a szünetben)
Vezetőedző: Dean Klafuric

2022. 11. 06. 21:47Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések