A 2006/2007-es szezon mérföldkő lett a Paksi FC életében, ugyanis a gárda először lett tagja a magyar élvonalnak. A Budapest Honvéd tizenhat éve, 2007. május 12-én vizitált előszőr Pakson és udvariatlan vendégnek bizonyult, mert Igor Bogdanovic duplájával 2–1-re verte az újonc együttest.
A következő összecsapásra három hónappal később került sor, ezúttal Abraham duplázott (összeállításunkban erről a mérkőzésről olvashattok bővebben, ha lentebb görgettek), a légióson kívül Hercegfalvi is betalált a paksi kapuba (3–0). 2008 őszén megszerezte első pontját a Paks (1–1), majd 2010 tavaszán az első győzelmét is elkönyvelhette (1–2).
2013 tavaszán akadémistáink parádéztak, Vécsei Bálint duplájával és Vernes Richárd góljával csikócsapatunk 3–0-ra nyert az atomvárosban, míg 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban egyaránt ikszeltek a felek, majd 2019-ben szakadt meg a négy éves veretlenségi sorozatunk.
Legutóbbi viszont mi ünnepelhettünk, 2021 őszén ugyanis 3–2-re győztünk, góljainkat Nenad Lukic (2) és Hidi szerezte, míg a hazaiak találatai az azóta légiósnak állt Ádám Martin nevéhez fűződnek.
Három góllal érkezett a negyedik győzelem
2007 augusztus 11.
SOPRONI LIGA, 4. FORDULÓ
PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–3 (0–2)
Paks, 3000 néző
V: Szabó Zsolt (Kispál, Hegyi P.)
G: Hercegfalvi (13.), Abraham (34., 48.)
K: Tököli (38.)
Paks: Kovács A. — Molnár Z., Éger (Horváth S., 70.), Salamon, Hanák — Vári (Horváth F., a szünetben), Zováth, Heffler, Csehi T. (Báló, 30.) — Márkus, Tököli
Vezetőedző: Lengyel Ferenc
Honvéd: Tóth I. — Mogyorósi, Benjamin, Smiljanic, Vincze Z. (Tóth B., 77.) — Magasföldi, Genito, Bárányos, Ivancsics (Diego, 73.) — Hercegfalvi, Abraham (Koós, 62.)
Vezetőedző: Supka Attila
Az NB I 4. fordulójához ellenkező előjelekkel érkeztek a csapatok. A paksiak három vereség, míg a Bp. Honvéd három győzelemmel nyitott. A kispestiek meglehetősen sűrű programot tudhattak maguk mögött. Két Szuperkupa-, két UEFA-kupa-selejtező, három bajnoki és egy Ligakupa-mérkőzés volt a játékosok lábában. Ezzel szemben a Paks csupán négy találkozót játszott az idényben.
A Honvéd nem bízott semmit a véletlenre, már az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. A kispestiek főleg Abraham gyorsaságát kihasználva sok zavart okoztak a hazaiak kapuja előtt. A 13. percben Abraham Égerrel futott versenyt, a kispesti támadó pillanatok alatt tetemes előnyt szerzett, lövésébe Kovács csak beleütni tudott, a labda oldalra pattant Hercegfalvi elé, aki öt méterről a kapu jobb oldalába lőtt (0–1).
A gól után a piros-feketék türelmesen járatták a labdát, majd gyors ütemváltással lendültek támadásba. A 34. percben Hercegfalvi szerzett labdát, Ivancsicshoz passzolt, a középpályás középre lőtt labdáját a berobbanó Abraham a kapu jobb oldalába lőtte (0–2). A szünet előtt tíz főre fogyatkozott a zöld-fehér együttes, Tököli reklamálásért sárga lapot kapott, a támadó vitatta az ítélet jogosságát, amiért a játékvezető a piros lapot is felmutatta neki.
Érdekesség, a Honvéd UEFA-kupabeli ellenfele, a Hamburger SV külön megfigyelőt küldött a találkozóra. A német küldöttségnek ez már a második magyarországi Honvéd-meccse volt, mert korábban a Videoton elleni hazai találkozón is jelen volt. A hamburgi megfigyelő alapos munkát végzett, a meccs végén 50 oldalnyi jegyzettel távozott.
Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy a Honvéd a fordulást követően ötletesen, szemre is tetszetősen futballozott. A hazaiak támadásai jóformán csak ívelgetésekből álltak, ezeket azonban a kispesti védők könnyen hatástalanították. A 48. percben Bárányos remek passzal hozta helyzetbe az érkező Abrahamot, aki jobbal a jobb alsó sarokba gurította a labdát (0–3), az eredmény pedig már nem változott a lefújásig.
A Paks negyedik bajnoki mérkőzésén negyedik vereségét szenvedte el, a Honvéd menetelése viszont tovább tartott, négy meccs négy győzelem állt a listavezető neve mellett a tabellán.
Edzői nyilatkozatok a Nemzeti Sportnak:
Lengyel Ferenc, a Paks vezetőedzője: „Tíz emberrel is becsülettel küzdöttünk, a jövő héten viszont teljesen más mentalitású csapatot szeretnék a pályán látni. Tököli Attila kiállításának lesz következménye, de először vele kell beszélnem...”
Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője: „Elégedett vagyok az eredménnyel és helyenként a játékkal is. Sikerült ráerőltetnünk saját akaratunkat a Paksra, bízom benne, hogy ez a győzelem erőt ad a Hamburg elleni kupamérkőzésre.”
IDEGENBELI STATISZTIKA
19 mérkőzés
6 győzelem
8 döntetlen
5 vereség
23 lőtt gól
21 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
3: Davide Lanzafame
2: Abraham Guie Gneki, Igor Bogdanovic, Hercegfalvi Zoltán, Vécsei Bálint, Hidi Patrik, Lukic Nenad
Paks
3: Hahn János
2: Balázs Zsolt, Böde Dániel, Kiss Tamás, Szabó János, Ádám Martin.
LEGEK
Legtöbb néző: 3500 (2007)
Legkevesebb néző: 500 (2010)
Legnagyobb győzelem: 3–0 (2007, 2013)
Legnagyobb vereség: 1–3 (2015, 2019)





