Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sokat fejlődhet a Honvédnál

Sokat fejlődhet a Honvédnál

Női labdarúgás

Megjelenés: 2024. 07. 12. 13:11Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Több poszton bevethető, tehetséges középpályás érkezik klubunk női csapatához

Csuhai Vivien után újabb MTK-játékossal erősít az immár első osztályú női együttesünk, miután Kispesten folytatja pályafutását Végh Adrienn. A 19 esztendős középpályás 16 évesen debütált az NB I-ben a kék-fehéreknél, az U19-es bajnoki meccsek mellett pedig 13 alkalommal lépett eddig pályára a Simple Női Ligában.

Korozmán Krisztián, szakágvezető: „Végh Adrienn személyében egy tehetséges, több poszton is bevethető, támadó szellemű középpályás érkezik a Honvédhoz. A sokoldalúsága lényeges szempont volt a szerződtetésekor, biztos vagyok benne, hogy ki tud majd teljesedni nálunk, sokat fejlődhet, ami a klub és a játékos számára is fontos lehet.“

Végh Adrienn: „Apukámnak köszönhetően kezdtem el focizni, először 5 évesen próbáltam ki a sportágat és azóta is tart a szenvedély. Pilisvörösváron, még fiúk között kezdtem el játszani, majd Piliscsabán és az Airnergy FC-ben szerepeltem, mielőtt az MTK-ba igazoltam, ahol kemény munkával eljutottam az NB I-es szereplésig. Elsősorban az edzők miatt választottam a Honvédot, sok jót hallottam az itt zajló szakmai munkáról és ki akartam próbálni, hogy milyen külföldi szakemberekkel dolgozni, más mentalitást megismerni. Az akadémián nagyon jók a körülmények, mindenki segítőkész, hiszek abban, hogy sokat fejlődhetek a Honvédnál és megkapom a lehetőséget a bizonyításra, így meg tudom mutatni, mire vagyok képes a pályán. Bízom abban, hogy a csapat számára és nekem is jól alakul a következő szezon.“

Martin Masaryk vezetőedző: „A keret kialakításakor fontos volt, hogy fiatal, fejlődni akaró játékosok is érkezzenek hozzánk, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy több variációs lehetőségünk legyen a csapat összeállításakor. Adrienn tehetséges, motivált játékos, szeretnénk segíteni a fejlődését, ő pedig segíthet minket a céljaink elérésében.“

2024. 07. 12. 13:11Női labdarúgás

Kapcsolódó hírek

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Női csapatunk a Simple Női Liga 13. fordulójában 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárd FC otthonában.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Középpályásunkkal, Róth Rebekával az MTK elleni rangadóról, a Simple Női Liga új lebonyolításáról, valamint a szombati Szekszárd FC elleni bajnokiról is beszélgettünk.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás

Idegenbeli túra következik – Szekszárdra utazik női csapatunk

Idegenbeli túra következik – Szekszárdra utazik női csapatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a Szekszárd FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 24. | Női labdarúgás

Őrült véghajrá után gól nélküli döntetlen az MTK elleni rangadón

Őrült véghajrá után gól nélküli döntetlen az MTK elleni rangadón

A Simple Női Liga 12. fordulójában 0–0-s döntetlent játszottunk az MTK Budapest csapatával.

2026. 10. 22. | Női labdarúgás