A legutóbbi három mérkőzésén hét pontot szerző és gólt sem kapó DVSC vendége volt a bentmaradásért küzdő csapatunk, amelyben Zsótér Donát a 100. kispesti bajnokiját játszotta, míg Ivan Lovric a 300. alkalommal lépett pályára a honi élvonalban. Mindkettő szép mérföldkő, de egyértelmű volt a kezdés előtt is, hogy csak bő másfél órával később derül ki, hogy a dupla jubileum Honvéd-ponttal, -pontokkal jár-e majd.
Ennek érdekében pedig végig fegyelmezett, alázatos, odaadó futballra volt szükség, a Debrecen ugyanis Dzsudzsák Balázs távollétében is sokat támadott, dominálta a meccset, lendületes, gyors játékával feladta a leckét a mieinknek. Már a találkozó elején is több lehetősége volt a házigazdának, az első félidőben több mint 70 százalékban birtokolta a labdát a DVSC. Újra meg újra támadásba lendültek a piros mezesek, a kispesti brigád pedig állta a sarat, s mindent megtett azért, hogy megóvja kapuját a góltól.
Dean Klafuric vezetőedző négy akadémistát és további három (Ivan Lovriccsal együtt négy) magyar játékost jelölt a kezdőbe, bízva abban is, hogy a fegyelmezett védekezés mellett a gyors ellentámadásokból tudunk majd lehetőségeket kialakítani. S bár a Debrecen dominált, Eördögh passza után Kocsis csak centikkel maradt le a labdáról a kapu torkában, majd a térfélcserét követően támadásban is veszélyesebbé váltunk.
A 60. percben Kerezsi Zalán lövését védte bravúrral Megyeri Balázs kapus és ebben a periódusban több olyan támadásunk is akadt, amelynél ha jobb döntést hozunk, ha még pontosabbak vagyunk, akkor esetleg a vezetést is megszerezzük.
Igaz, tegyük hozzá, hogy a döntetlen megőrzéséhez Szappanos Péterre is nagy szükség volt, aki a 73. percben Bárány fejesénél védett bravúrral, sőt a mérkőzés záróakkordjaként is bemutatott még egy bravúrt: a négy perces hosszabbítás hosszabbításában Bódi Ádám szabadrúgását csúsztatta meg Szécsi Márk, kapuvédőnk pedig óriásit hárítva szedte ki a labdát a jobb felsőből!
Egy pontot szereztünk tehát Debrecenben, két mérkőzés óta nem kaptunk gólt és ez volt a sorozatban harmadik veretlenül megvívott bajnokink. És persze most még nem tudjuk, hogy mi lesz a szezon vége, de a mai nap állása szerint mindenképpen mondhatjuk, hogy fontos pontot szereztünk Debrecenben, az egy pont mellet az is sokat érhet, hogy erőt meríthetünk a Nagyerdei Stadionban nyújtott teljesítményből.
Jövő vasárnap pedig jöhet a Mezőkövesd!
OTP BANK LIGA, 31. FORDULÓ
DEBRECENI VSE–BUDAPEST HONVÉD FC 0–0
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5623 néző
V: Bogár Gergő (Kóbor P., Garai P.)
Debrecen: Megyeri B. – Kusnyír, Dreskovic, Romanchuk, Ferenczi – Lagator, Loncar (Szécsi, 88.) – Varga K. (Bárány, 62.), Manrique, Kyziridis (Bódi, 72.) – Do. Babunski (Mance, 62.)
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
Honvéd: Szappanos – Szabó A., Klemenz, Lovric – Eördögh, Gomis, Zsótér, Tamás K. – Kerezsi (Jónsson, 92.), Ennin (Átrok, 67.), Kocsis D. (Keresztes, 83.)
Vezetőedző: Dean Klafuric





