A keddi komolyzenei koncert után ismét különleges esemény kapcsán népesült be a Magyar Futball Akadémia konditerme, hiszen a Honvéd akadémiának legfényesebb csillaga, a 18-szoros válogatott Gazdag Dániel érkezett (vissza) Kispestre, hogy élménybeszámolót tartson a fiataloknak.
„Petneházán születtem és nevelkedtem, majd Nyíregyházán játszottam és 14 évesen onnan kerültem Budapestre, a Honvédhoz, ami hatalmas ugrás volt gyerekként, de szerencsére jó közegbe, jó emberek közé kerültem, sok segítséget kaptam itt – mondta a tőle elmaradhatatlan mosollyal Gazdag Dániel, aki mesélt az akadémiai évekről, kihívásokról, sikerekről, a felnőttcsapatnál töltött időszakról, s természetesen az amerikai karrierről is. – Rengeteget tanultam Kispesten, ami azóta is elkísér. Emlékszem, a Honvédnál sem ment minden könnyen, amikor bemutatkoztam a felnőttek között, nem sokkal utána egy komoly betegségen estem át, a klub pedig akkor is végig mellettem volt. Aztán amikor a Philadelphiához igazoltam, azt hittem, hogy minden sima lesz, kulcsemberként kezelnek, viszont elég hamar kispadra kerültem, meg kellett harcolnom a helyemért, és ebben sokat segítettek az akadémián tanultak, a tapasztalatok, hiszen rendkívül fontos, hogy miként kezeli az ember a nehéz időszakokat. Szerencsére ebből is sikerült felállnom és remek szezont produkáltunk.“
Gazdag Dániel végül 175 bajnokival és 21 góllal a háta mögött igazolt Philadelphiába (az akadémisták közül mindössze ő és Nagy Gergő mondhatja el magáról, hogy bajnok és kupagyőztes lett Kispesten), s most már az amerikai liga legjobbjai között emlegetik.
„Nagyon fontos, hogy véges a futballkarrier, amiből a lehető legtöbbet kell kihozni – mondta a fiataloknak Gazdag Dániel, akik végig érdeklődve hallgatták a 26 esztendős kiválóságot. – A mai fejemmel már azt mondom, hogy több plusz munkát végeztem volna (ezzel korábbi edzője, mostani szakmai igazgatónk, Simon Miklós is zrikálta – a szerk.), ez is nagyon fontos, éveket lehet ezzel nyerni. Mindent bele kell tenni a sikeres pályafutás érdekében, és az én példám is mutatja, a befektetett munkának igenis lesz eredménye.“
A beszámoló utolsó szakaszában az akadémisták kérdezhettek az egykori akadémistától, látszott a srácokon, hogy sokat jelent neki, hogy egy válogatott labdarúgóval találkozhatnak, aki ráadásul egy közülük, hiszen ahogy ő is fogalmazott, az itt töltött időszak alatt kispestivé vált, gyerekként érkezett és férfiként távozott – ezt kívánjuk a mostani növendékeinknek is!
(Az eseményen az Aranyoroszlánok stábja is ott volt, a beszámolót a december 21-i adásunkban láthatjátok majd.)





