Számok
1
– Előszőr játszottunk bajnoki mérkőzést az Aquital FC Csákvár ellen.
— Adorján Krisztián, Holman Dávid, Haragos Viktor első alkalommal játszott bajnoki mérkőzést a Budapest Honvéd színeiben.
— A játékosokon kívül vezetőedzőnk, Pinezits Máté is győzelemmel debütált Csákváron.
5
A bajnokságban utoljára 5 évvel ezelőtt rajtolt győzelemmel a Budapest Honvéd: 2018-ban a Haladást győztük le a Bozsik Stadionban 3–2-re.
114
Száztizennégy évvel ezelőtt, 1909 augusztus 3-án Kispesti Atletikai Club néven alapították Magyarország egyik legpatinásabb klubját.
A hét mondása
Pinezits Máté vezetőedző a Csákvár ellen aratott 2–1-es győzelem után: „Kaptunk egy üzenetet a szurkolóinktól, amely úgy szólt, hogy viribus unitis, ami azt jelenti, hogy egyesült erőkkel. Kiemelték, hogy ők beállnak mögénk, mi pedig tegyük ki a szívünket a pályára! Ezúton is köszönjük nekik a támogatást, hogy a kiesés utáni első bajnokin ilyen létszámban jelentek meg és fantasztikusan szurkoltak. Elképesztő!“
Ez történt a héten (július 31–augusztus 6.):
100 éve:
Polcsik Lajos, a Kispesti AC intézője, más irányú elfoglaltságára hivatkozva, lemondott a klub futballügyeinek vezetéséről. Polcsik nem vonult teljesen vissza a sporttól, mert egyesületét továbbra is képviselte az MLSZ igazgatótanácsában.
50 éve:
1973. augusztus 4-én a Bp. Honvéd a Volán SC ellen játszott felkészülési mérkőzést. A kispestiek Kozma Mihály (3) és Kocsis Lajos góljaival 4–3-ra nyertek. A Bp. Honvéd az alábbi összeállításban lépett pályára: Bicskei — Egervári, Ruzsinszki (Kőhalmi), Lukács, Pál, Szűcs, Pusztai (Morgós), Kocsis, Pintér, Csepregi, Kozma.
25 éve:
1997. július 31-én a Kispest-HFC Celldömölkön játszott Magyar Kupa-mérkőzést. A piros-feketék Hoffman Richárd (2), Mátyus János, Mirko Jovanovics és Medgyesi László góljaival 5–1-re nyertek.
A győztes kispesti csapat így állt fel: Vezér – Medgyesi, Hungler, Mátyus – Pintér, Plókai, Kovács B., Tarlue (Balogh G.) – Jovanovics (Kovács K.), Bárányos (Cipf), Hoffmann.
Születésnapok
Július 31:
46 éve született Vén Gábor, aki 2004-ben tagja volt az NBI/B-s bajnokságot nyert kispesti csapatnak.
Augusztus 1:
– Ezen a napon lenne 106 éves válogatott játékosunk Olajkár Károly, aki 203 bajnoki meccsen 12 gólt szerzett kispesti színekben.
— Ma ünnepli 21. születésnapját Kocsis Dominik.
Augusztus 3:
— Száztizennégy éve, 1909-ben ezen a napon alapították a Kispesti Athletikai Clubot.
— 1932-ben ezen a napon született a Kispest háromszoros bajnok, Közép-európai Kupa-győztes, olimpiai bronzérmes, válogatott kapusa Faragó Lajos.
— 103 éve született Ónody Andor a Kispest sajátnevelésű balhátvédje, aki 7 éven át szolgálta a piros-fekete klubot.
Augusztus 6:
— Ma ünnepli 32. születésnapját Magyar kupa-győztes védőnk, csapatunk kapitánya Kálnoki-Kis Dávid.
Elhunytak
Július 31:
54 éve ezen a napon hunyt el kétszeres bajnokunk Patyi Mihály.
Augusztus 1:
– 66 éve halt meg Hungler József, aki 1916/1917-es bajnokságban játszott a KAC-ban.
– Fiatalon, huszonhét éves korában ezen a napon hunyt el a Bp. Honvéd saját nevelésű játékosa Kovács Zoltán.
Augusztus 5:
32 éve halt meg Sós Károly, aki 1959-ben Közép-európai Kupa győzelemre vezette csapatunkat.
Csapataink eredményei:
Merkantil Bank Liga: Aquital FC Csákvár–Budapest Honvéd 1–2
NB III, Dél-keleti csoport: Budapest Honvéd II—Kecskeméti TE II 1–0





