Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres főpróba a cseh Brno ellen

Sikeres főpróba a cseh Brno ellen

Akadémia

Megjelenés: 2026. 02. 16. 09:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A hétvégén az U19-es és az U17-es csapatunk sikerrel zárta a Magyar Kupa előtti főpróbát: mindkét korosztály 2–1-es győzelmet aratott a cseh Brno elleni felkészülési mérkőzésen. Noha az U16-os együttesünk a szlovák MSK Zilina ellen 4–2-es vereséget szenvedett, vezetőedzőnk, Körtvélyesi István kiemelte: a gyakorolt taktikai elemek megvalósultak, és a mérkőzés kellően rávilágított a javítandó területekre.

U19: 

Budapest Honvéd FC–FC Zbrojovka Brno (cseh) 2–1 (2–0)

Honvéd: Balogh Barnabás, Kecskés Barna, Tasi Gergő, Horváth Álmos, Csörgő Ádám, Komlósi Rupert, Schön Botond, Meskó Márk, Kovács Ábel, Miták Milán, Kovács Erik

Csere: Ferencz Kende

Gólszerzők: Miták Milán, Kovács Ábel

Bogdánfi Márton, vezetőedző: 

„Jól kezdtük a mérkőzést, a magas letámadásunk és az agresszivitásunk kifejezetten jó volt, ebből eredményesek is tudtunk lenni. Labdás fázisban, különösen a támadásszervezésben, rengeteg pozitívum volt, ami külön öröm. Ugyanakkor a mérkőzés nagy részében kapkodó volt a játékunk, és sok pontatlanság jellemezte, ami fizikálisan felőrölt minket. A második félidőben így többnyire védekezésre kényszerültünk, és a padról sem tudtunk frissíteni a csapaton. A kapott gólért kár, hiszen a védekezésünk stabil volt, és rögzített játékhelyzet után kaptuk a gólt. Szerettük volna kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést, de ez nem sikerült, ugyanakkor a győzelmünk nem forgott veszélyben. Tanulság, hogy egy ilyen fizikális csapat ellen többet kell birtokolnunk a labdát, gyorsabban kell gondolkodnunk, és kevesebb érintéssel kell játszanunk.”

U17: 

Budapest Honvéd FC–FC Zbrojovka Brno (cseh) 2–1 (0–0)

Honvéd: Székely Krisztián, Molnár Ákos, Martin Bendegúz, Kralicsek Soma, Varga-Sós Benedek, Szanka Ferenc Miksa, Szőke Szilárd, Varga Zalán, Solymos Kornél, Balaskó Milán, Bokor Balázs

Csere: Schwacz Máté, Domján Lóránd, Baki Máté, För Patrik

Gólszerző: Bokor Balázs, Molnár Ákos

Petrók Viktor, vezetőedző: 

„Az elmúlt időszakban nem néztük ki túl jól egészségügyileg, ennek ellenére sikerült egy hasznos mérkőzést játszanunk. Több dolog jól működött, ugyanakkor jó pár hiányosság is kiütközött a találkozón. A labdabirtoklásunkban nem igazán találtuk a ritmust, a labdás és a támogató játékosok összhangja bizonyos fázisokban nem volt megfelelően összehangolva. Ezekből is kifolyólag sok technikai hibát vétettünk, több labdavesztésünk volt. A lehetőségekhez és a körülményekhez képest sok energiát fektettünk a mérkőzésbe, megmutatkozott, hogy miben kell még fejlődnünk.”

U16: 

MSK Zilina (szlovák)–Budapest Honvéd FC 4–2 (1–0)

Honvéd: Petró Milán, Érsek Márk, Horváth-Garaba Botond, Barton Olivér, Hegyes Botond, Marinyák Magor, Domány Bence, Völgyi Miklós, Hajagos Hunor, Rotár Botond, Malomsoki Milán

Csere: Komzsik András, Meggyes Milán, Jakab Márk, Menyhárt Márton, Németh Máté

Gólszerző: Hajagos Hunor (2)

Körtvélyesi István, vezetőedző: 

„Nagyon örülök hogy egy minőségi ellenféllel tudtuk zárni a felkészülési időszakunkat, mivel jövő héten már a Magyar Kupában fogunk játszani a DVTK ellen. A mérkőzés intenzitása és a játék minősége kimagasló volt, mindenki törekedett a játékra. A gyakorolt taktikai elemek megvalósultak, és a mérkőzés kellően rávilágított a javítandó területekre. Voltak olyan játékosok is, akikből a mérkőzés és az ellenfél olyan dolgokat hozott ki, amelyeket eddig nem láttunk. A második félidőben új elemeket is ki tudtunk próbálni, amelyek szemmel láthatóan működőképesek voltak, hiszen sokkal eredményesebben tudtunk támadni, és gólokat is szereztünk. A védekezésünk szervezett volt, az ellenfél a saját hibáinkat büntette meg. A mérkőzés eredménye sajnos nem tükrözi a játék képét, dolgozunk tovább, és készülünk a bajnoki szezonra.”

2026. 02. 16. 09:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia

UP-körkép: U19-es győzelem az MTK elleni rangadón, hosszabbításban mentettek pontot U17-eseink

UP-körkép: U19-es győzelem az MTK elleni rangadón, hosszabbításban mentettek pontot U17-eseink

U19-eseink az MTK Budapest, míg U14-eseink a Várda Labdarúgó Akadémia otthonából hozták el a három pontot. U17-es csapatunk a Gödöllői SK vendégeként a hosszabbításban egyenlített, így végül 2–2-es döntetlennel zárta a találkozót.

2026. 10. 24. | Akadémia