Augusztus utolsó napjaiban elrajtoltak az utánpótlás-bajnokságok. Az U17-es együttesünk egy nemzetközi tornán Olaszországban járt, ezért a mieink halasztást kértek. A Fehérvár FC elleni találkozót szeptember 4-én pótolják. U16-os csapatunk ellenfele a Ferencváros betegségre hivatkozva kért halasztást, ezt a találkozót szeptember 11-én rendezik. Három csapatunk, az U14, U15 és U19 viszont lejátszotta első meccsét valamennyien hazai környezetben léphettek pályára.
Az U19 rajtja sikerült a legjobban, Takács László tanítványai Nyers Ádám góljával győzték le az ETO FC Győrt. Az U14-es és U15-ös csapataink viszont vesztesen hagyták el a játékteret. Előbbi a Diósgyőri VTK-tól, utóbbi az MTK-tól kapott ki.
U19, KIEMELT CSOPORT, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC—ETO FC GYŐR 1–0 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Borbényi Miklós (Borbényi B., Dienes Róbert)
G: Nyers (52.)
Honvéd: Liziczay – Botos (Horváth Á., 62.), Horváth B., Bencsetler, Alarishi (Ujvári, 62.), Balogh Zs. (Igricz, 75.), Sebestyén (Birtalan, 83.), Simon Sz., Szabó Á., Kovács B., Nagy M. (Nyers, a szünetben).
Vezetőedző: Takács László
Takács László: – Az első félidőben a labdás játékunk türelmetlen és pontatlan volt, sok hibával játszottunk. A magas letámadás jól működött, sikerült több esetben is labdát szerezni, ezekből nagy helyzetet viszont nem sikerült kialakítani. Hátul stabilak voltunk, ellenfelünknek sem adódott komoly gólszerzési lehetősége. A 2. félidő elején egy szép támadás végén sikerült megszerezni a vezetést, amit követően megvoltak a lehetőségeink, hogy el is döntsük a találkozót, de hiányzott a kellő higgadtság a támadó zónában. Végig egységesek és fegyelmezettek voltunk ami dicséretes, játékban kell előrelépnünk a jövőben.
U15, KIEMELT CSOPORT, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC—MTK BUDAPEST 1–4 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Oswald Dániel (Bakó M. (Füleki M.)
G: Amenoo (17.), ill. Vasiljevic (43., 78.), Kralicsek (43. – öngól), Ignátz (57.)
Honvéd: Czinki – Ortó, Marinyák, Völgyi M. (Demeter D., 71.), Kralicsek, Solymos K., Hegyes (Babalola, 71.), Kincses (Geletta, a szünetben), Vérten (Kardos, 50.), Horváth-Garaba (Bruckner, 62.), Amenoo (Huszár S., 50.)-
Vezetőedző: Körtvélyesi István
U14, KIEMELT CSOPORT, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC—DIÓSGYŐRI VTK 1–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Bakó Máté (Füleki M., Oswald D..)
G: Varga B. (74.), illetve Söregi (31.), Pelyhe (83.)
Honvéd: Komzsik – Szijjártó, Palásti, Matyó (Becz, 62.), Kovács N. (Hegedűs D., 66.), Török Zs. (Bolyki, 62.), Gerebenes, Varga B., Balázs P. (Fürjes, a szünetben), Józsa (Miskolczi, 72.) Pallos (Nagy H., 72.).
Vezetőedző: Szamosi Tamás



.jpg)


