A hétvégén a ZTE csapatát fogadjuk a Bozsik Arénában az OTP Bank Liga 23. fordulójában, Ricardo Moniz együttese a nyolcadik helyről várja az összecsapást.
A múlt hétvégén hosszú idő után először ünnepelhettünk győzelmet a bajnokságban, nem is akármilyen presztízsű mérkőzésen. A PAFC elleni találkozón három gólt is szereztünk (mindhármat fejjel), vezetőedzőnk pedig úgy gondolja, hogy – sok egyéb elem mellett – akár ez is egy fegyvere lehet csapatunknak.
„A játékunk minden aspektusában próbálunk előre lépni, így nem kifejezetten erre építjük fel a taktikánkat – kezdte Dean Klafuric –, de fontos elem a rögzített helyzetek tekintetében, hogy sémákra épített mozgásokkal bontsuk meg az ellenfelünket. Örülök a három fejesgólnak, de a játékosaim csapatként mutatott teljesítményének és küzdeni akarásának még jobban. Ha a riválisokkal szemben a fejjátékunk is egy eszköz lehet, akkor építeni fogunk rá, de nem kizárólagosan csak erre.”
Tamás Krisztián két gólpasszt is jegyzett a múlt hétvégi bajnokink alkalmával, Dean Klafuric kifejezetten elégedett volt védőnk teljesítményével, de úgy érzi, hogy sokakban benne van a lehetőség a villanásra.
„Nagyon büszke vagyok Krisztiánra, az a harciasság és higgadtság, ahogyan játszott, az példaértékű volt, de ez a csapat érdeme volt, aminek természetesen ő is a szerves része – vélekedett szakvezetőnk. – Azért játszik hétről hétre, mert elégedett vagyok a hozzáállásával és a teljesítményével, de tudom, hogy nem csak benne van meg mindez. A keretben rengeteg játékos van, így amikor valaki megkapja a lehetőséget, akkor élnie kell vele, ahogyan azt ő is tette.”
A PAFC elleni mérkőzés lefújásakor rengeteg érzelem tört ki a játékosokból és a szakmai stáb tagjaiból, így vezetőedzőnkből is, talán nála is átszakadhatott egy gát, amit a hosszabb eredményteleség szült.
„Boldog voltam és elégedett. A segítőim és a keret miatt voltam boldog, mert tudtam mennyit jelent ez mindenkinek és éreztem, hogy a rengeteg balszerencse és egyéb dolog után végre megszületett az első olyan eredmény, ahol az összkép rendben volt. Minden győzelem magabiztosságot és önbizalmat kölcsönöz, könnyen meglehet, hogy ezzel jobb mentális állapotba kerülhetünk, de ennek megtartásához ugyanúgy száz százalékos munkára lesz szükség, mentálisan és fizikailag is rendben kell lenni. Még mindig a kieső helyen állunk, de azért dolgozunk, hogy ezen mihamarabb változtassunk” – zárta Dean Klafuric.





