Kovács Gábor két újoncot is avatott a találkozón, hiszen a kapuban kezdőként debütált Tóth Alexander, akinek ez volt az első mérkőzése a Honvéd II-ben, a 80. percben pedig Igricz Mihály személyében újabb debütáló lépett pályára.
Szűk húsz perc elteltével a vendéglátók szerezték meg a vezetést D’Urso Giuliano révén (1-0). A 20. percben hamar jöhetett volna a válasz, Kenéz váltott Lászlóval a jobb oldalon, beadását Menyhárt lőtte mellé az akció végén. Hat perccel később újra a pesterzsébetiek találtak be, ezúttal balról Desnica passzolt laposan középre a csoport góllövőlistáját vezető Soós Bencéhez, aki közelről nem hibázott (2-0). A szépítésre sem kellett sokat várni, újfent a jobb szélről veszélyeztettünk, Sebe beadását Kenéz csúsztatta kapura, a blokkról levágódó labdát végül László Máté helyezte közelről a jobb sarokba (2-1). A fordulás után ESMTK-sarokrúgás után egy veszélyes csúsztatás ment mellé, míg részünkről Hancz Dominik lábában volt ott az egyenlítés, lövésébe azonban önfeláldozóan vetődtek bele a hazaiak. A 73. percben újra két góllal vezettek a pesterzsébetiek, egy jobb oldali szögletet Molnár Tamás fejelt a léc alá. Nem sokkal később a felsőlécet lőtték telibe a pirosmezesek szabadrúgásból, de a meccset nem tudták lezárni, így a hajrá nyitott lett, hiszen a 86. percben Benkő szép fejesével visszajöttünk a mérkőzésbe (3-2), de az egyenlítés már nem sikerült.
Második csapatunk egy hét múlva a Szolnok ellen zárja a szezont hazai pályán.
NB III., DÉL-KELETI CSOPORT, 29. FORDULÓ
ESMTK Stadion, Vezette: Ódor Ádám Csaba
ESMTK–BUDAPEST HONVÉD II.
ESMTK: Bencze – Márta, Zsemlye, Tagai, Slezák, Puskás (Sipos, 71.), Soós, D’urso, Desnica, Molnár R., Molnár T. Vezetőedző: Turi Zoltán
BUDAPEST HONVÉD II. Tóth – Sebe, Ene (Gyenes, 50.), Kubicsek, Braun (Kalocsány, 46.), Gáspár, Menyhárt (Igricz, 80.), László (Kovács B., 74.), Kenéz, Hancz (Sebestyén, 74.), Benkő. Vezetőedző: Kovács Gábor
Gól: D’Urso (19.), Soós (26.), Molnár T. (73.), illetve László (36.), Benkő (86.).





