Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pontszerzés, jó játékkal

Pontszerzés, jó játékkal

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 04. 21. 22:12Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Kétszer került hátrányba és mindkétszer egyenlíteni tudott a harmadik Kőrösladány ellen a második csapat

A Szeged II elleni sikerét követően a Körösladány otthonába látogatott második együttesünk. A találkozón jól teljesítettünk a harmadik helyezett ellen, kombinatív játékkal többször is eljutottunk a kapujuk előteréig, de gólt mégis a célfutballt játszó békésiek szereztek a 26. percben.

A szünet után 10 perccel Haragos Viktor egyenlített, támadónk 14. honvédos NB III-as meccsén a kilencedik gólját szerezte. Negyed órával a vége előtt ismét betalált a Körösladány, azonban ekkor sem estünk össze, a 79. percben Benkő László egyenlített és ezzel pontot mentett csapatunknak.

A fiatalokra a következő körben Kispesten vár erőpróba, április 28-án, 11:00 órakor a Vasas gárdáját fogadják utánpótlásközpontunkban.

Kurucsai Milán: – Jó teljesítményt nyújtott a csapat, abszolút rászolgáltunk az egy pontra. Jobban játszottunk az ellenfélnél, amely célfutballal készült ellenünk, tömören védekezett, hosszú labdákkal, pontrúgásokkal próbált előnyhöz jutni. Már az első félidőben jól kerültünk helyeztbe, találtuk meg a szabad embereket, több lehetőségünk volt, azonban nem voltunk elég élesek a kapu közelében, s ekkor a semmiből kaptunk gólt. A szünet után is remekül kombináltunk, az első gólunkat is ennek köszönhetően szereztük. Összességében a szezon egyik legjobb játékát nyújtottuk, egyre érettebben futballozunk, de nem szabad megállnunk, tovább kell fejlődnünk!

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 25. FORDULÓ
KÖRÖSLADÁNYI MSK–BUDAPEST HONVÉD FC II 2–2 (1–0)

Körösladány, MSK Sporttelep

V: Bálint Dániel (Aczél, Szabó R.)
G: Csicsely (26.), Raducu (75.) ill. Haragos (55.), Benkő (79.)

Körösladány: Selmeczi-Tóth – Raducu, Ruzsa, Wéber, Csicsely (Talpalló, 72.), Zelenyánszki (Szántó, 87.), Krajcsó, Rajsli (Papp Zs., 52.), Sztankó, Geiger (Bakk, 72.), Malkócs (Szilágyi, 72.)
Vezetőedző: Ekker Attila

Honvéd: Gyetván – Vojtko (Bakó, 82.), Gincsai, Kaczvinszki, Kis K. (Horváth B., 90.) – Kocsis G., Pintér M. (Nagy Z., 76.), Menyhárt (Balogh Zs., 76.) – Hancz (Sebestyén, 90.), Haragos, Benkő
Vezetőedző: Kurucsai Milán

2024. 04. 21. 22:12Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Vasárnap 11 órától az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában a BKV Előrét fogadja második csapatunk.

2026. 10. 24. | Második csapat

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia