Derbivel zárta az évet U17-es csapatunk, a Népligetbe látogattak a mieink a Ferencvároshoz. A meccs legelején már helyzetbe kerültek a kispestiek, azonban a vezetést a hazaiak szerezték meg egy szögletet követően.
A második játékrészben mezőnyfölényben játszott a Honvéd-MFA, azonban Pintér Máté kiállítása megnehezítette a dolgunkat. Ennek ellenére Sebe Botond révén sikerült kiegyenlíteni, ráadásul a találkozó végéhez közeledve a lehetőségeink is megvoltak a fordításra, viszont újabb gól nem született az összecsapáson, így egy ponttal gazdagodtak a csapatok.
Takács László tanítványai a harmadik helyen zárják az őszi szezont, három ponttal lemaradva az éllovas PAFC-tól, míg a második MTK csak jobb gólkülönbséggel előzi a mieinket.
U17-ES BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA 1–1 (1–0)
Népliget
V: Fuhrmann J. (Szántó M., Holpár G.)
G: Tóth A. (17.) ill. Sebe (65.)
Kiállítva: Pintér M. (55.)
Honvéd-MFA: Gyetván – Vojtko, Sebe, Bezzeg, Átrok (Braun, 60.), Kalocsány (Savshak, 83.), Nagy D., Kocsis G. (Palócz, 77.), Mihály B. (Knolmár, 83.), Menyhárt (László M., 60.), Pintér M.
Vezetőedző: Takács László
Takács László: – Jól indult a találkozó, egész pályás letámadással kezdtünk amiből már a harmadik percben helyzetet alakítottunk ki. Később egy szöglet utáni figyelmetlenségből hátrányba kerültünk, ezt követően kétszer álltunk kapussal szemben de nem sikerült a kapuba találni. A második félidőt mezőnyfölényben kezdtük, majd emberhátrányba kerültünk. A csapat erejét mutatja, hogy így is sikerült kiegyenlíteni és megvolt a lehetőségünk arra is, hogy akár megfordítsuk a mérkőzést.






