Kispesten fogadtuk a PAFC U16-os csapatát a bajnokság 9. fordulójában. A kiélezett találkozón sokáig a vendégeknek állt a zászló, de a csapat harcos, végletekig küzdő játékának hála a hajrában sikerült egalizálni és ezzel egy pontot csenni az aktuális éllovastól.
Faltusz Zoltán: – Jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteink voltak, kiélezett csata volt a pályán, de miután hátrányba kerültünk, nem találtuk a játékunkat, kevés párharcot nyertünk középpályán, nem tudtuk az akaratunkat érvényesíteni. A cseréknek is köszönhetően új lendületet tudtunk vinni játékunkba, nem adtuk fel és a mentalitásunknak, megalkuvást nem tűrő akaratunknak köszönhetően egalizálni tudtunk, ennyit mindenképpen megérdemeltünk!
U16 KIEMELT BAJNOKSÁG, 9. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–PAFC 1–1 (0–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Boda (Kis, Horváth)
G: Csorba N. (85.) ill. Shnaider (29.)
Honvéd-MFA: Tompa – Csorba N., Csorba D., Szabó Á., Birtalan (Giuliani, 80.), Nagy M., Kovács B., Botos, Szlovák (Szelényi, 57.), Oros-Kovács (Polonkai, 80.), Bernáth (Csákány, 77.)
Vezetőedző: Faltusz Zoltán






