Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pont nélkül távoztunk Kozármislenyből

Pont nélkül távoztunk Kozármislenyből

Klub

Megjelenés: 2025. 10. 19. 21:46Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

2–1-es vereséget szenvedtünk a HR-Rent Kozármisleny ellen a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában.

Kozármislenybe utaztunk a Merkantil Bank Liga 10. körében. A hazaiak jó formában várták a találkozót: továbbjutottak a Magyar Kupában és az utolsó három bajnokijukon (BVSC-Zugló, Videoton, Budafok) egyaránt veretlenek maradtak. Feczkó Tamás két helyen változtatott a kezdőcsapatán a legutóbbi, Tiszakécskei LC elleni bajnoki mérkőzéshez képest: Zuigeber Ákos és Somogyi Ádám helyett Szamosi Ádám és Pekár István került be a kezdőcsapatba. Az 5. percben Csontos szabadrúgását tolta ki Lékai, ennek ellenére nem indult jól a mérkőzés: A 7. percben egy ártatlan szituációt követően Tomás Tujvel rúgta bele a labdát Babinszky Bencébe, akinek a lábáról a bal sarokban kötött ki a labda (1–0). A 9. percben Kántor próbálkozott bal lábbal a tizenhatos sarkánál, lövése centikkel a felső léc felett zúgott el, egy percre rá Hangya beadását követően szintén ő fejelt, Lékai kezei közé.

A 11. minutumban Ujváry passzolt Szamosinak, sérülésből visszatérő középpályásunk lövésénél azonban Lékai ismét észnél volt. A 29. percben egy tetszetős összjáték végén Szamosi ugratta ki Kántort, aki Lékai mellett a kapu jobb oldalába lőtt (1–1). Pár momentummal később Gyurcsó vette tűz alá a hazaiak kapuját, próbálkozása csak centikkel ment el a kapu felett. A félidőt Medgyes lövése zárta, Lékai hárította támadónk próbálkozását. A fordulást követően az első helyzetet a mieink jegyezték, amikor egy ellentámadást követően Kántor került helyzetbe, Lékai lábbal védett. Az 53. minutumban Hangya adott középre, Medgyes csak nüanszokon múlt, hogy elérje a labdát és a kapuba pofozza azt. Egy percre rá ugyanakkor Kántor csúsztatta meg a labdát, Medgyes egy szép cselsorozatot követően a kapuval szemben találta magát, de Lékai ismételten jól zárta a szöget. Az 58. percben Lékai indította az elöl maradó, csereként beálló Jelenát, aki két védő ölelésében először csak megtartotta a labdát, majd a jobb sarokba lőtt (2–1). A 69. percben Csontos szabadrúgását követően kellett nagyot védenie Lékainak. A 80. percben egy bal oldali beadás után ismét Jelena fejelt, Tujvel bravúrral kellett, hogy hárítson. A hátralévő percekben már nem született újabb gól.

A mieinkre pokolian fontos mérkőzés vár a következő fordulóban, hiszen vasárnap a jelenleg feljutó helyen álló Mezőkövesdet fogadjuk.

MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 10. FORDULÓ

HR-RENT Kozármisleny–BUDAPEST HONVÉD FC 2–1 (1–1)

Kozármislenyi Stadion. 1000 néző. Vezette: Antal Péter (Máyer Gábor, Mohos Milán).

HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Baki, Csontos – Ujváry, Pekár (Csonka, 78.), Szamosi (Somogyi, 39.), Hangya – Medgyes (Sigér, 78.), Kántor, Gyurcsó (Kállai, 78.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

Kozármisleny: Lékai – Bíró, Vajda R., Horváth D., Turi – Kozics, Kocsis D., Máté – Szalka (Jelena – a szünetben), Babinszky (Nahirnij, 88.), Bakó.  Vezetőedző: Pinezits Máté

G: Babinszky (7.), Jelena (58.), illetve Kántor (29.).

Feczkó Tamás, vezetőedző:

Börleszkbe illő gólokat kaptunk, az első gól után óriási mezőnyfölényben játszottunk, hiába tördelték szét a hazaiak a játékot. Rengeteg helyzetet kialakítottunk és sajnos csak egyet tudtunk értékesíteni. A második félidő elején kapusra vezettük a labdát, nem lőttük be. Aztán egy ellentámadásból kaptuk a második gólt, Fortuna is mellettük volt, viszont ennyi helyzetet büntetlenül nem lehet kihagyni. Voltak olyan egyéni teljesítmények, amelyekkel nem voltam elégedett, de így is rengeteg helyzetünk volt, az ilyen mérkőzéseket le kell tudni zárni és meg kell tudni nyerni. 2–1 után sokat kockáztattunk, mindkét oldalon voltak gólszerzési lehetőségek. Az akarati tényező döntött, a hazaiak megmutatták, hogyan kell küzdeni. Ez nagyon dicséretes, gratulálok hozzá!

2025. 10. 19. 21:46Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub