Távozik klubunktól Pisont István, aki játékosként három bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert Kispesten, utóbbi sorozatban pedig vezetőedzőként is győzelemre vitte a Honvédot, a jövőben pedig az NB I-ben szereplő Zalaegerszegnél dolgozik, ahol a Honvéddal játékosként szintén bajnok Márton Gábor asszisztensedzője lesz.
Pisont István 2017-ben tért vissza klubunkhoz, dolgozott a Magyar Futball Akadémián, irányította a második csapatunkat, az első keretnél vezető- és asszisztensedző is volt, míg az utóbbi időszakban tehetséggondozóként segítette a Honvédot.
Pisont Istvánnak köszönjük, amit a Honvédért tett és sok sikert kívánunk neki Zalaegerszegen!





