Hibátlan szezonkezdeten vagyunk túl a Merkantil Bank Ligában, hiszen a Videoton FC Fehérvár és a Budafoki MTE elleni 3–0-s sikerrel a tabella éléről vágunk neki a harmadik fordulónak. Ellenfelünk az a Szentlőrinc lesz, mely hozzánk hasonlóan egy percet sem volt hátrányban a bajnokságban és egyben veretlen is, ám egyelőre csak két döntetlent ért el a nyitányon, így négy ponttal kevesebbet gyűjtött nálunk.
Van okunk visszavágni Waltner Róbert együttesének, hiszen tétmérkőzésen most először győzhetjük le a baranyai város csapatát.
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK:
- A mérkőzés vasárnap 17:30-kor kezdődik Szentlőrincen, a Szentlőrinc SE Sporttelepen.
- A vendéglátó együttes pálya korlátozott lehetőségei miatt az előző szezonhoz hasonlóan 200 jegyet biztosít a vendégszektorban.
- Jegyek:
- A Szentlőrinc által Kispestre felküldött 200 db jegy mindegyike elkelt!
- Ezen felül a mérkőzés helyszínén korlátozott számban (20-30 db) lesznek elérhető jegyek.
- Büfé: Mind a hazai-, mind a vendég szektorban büfé lesz nyitva a szurkolók számára. A vendég büfében kizárólag készpénzes fizetés lesz elérhető.
- Forgalomkorlátozások: 2025.08.10-én 15:00 és 20:00 közötti időben a Szentlőrinc – Budapest Honvéd FC labdarúgó mérkőzés biztosításának idejére a Szentlőrinc, Ady Endre utca az Attila utca irányából a Móricz Zsigmond utcáig, a Móricz Zsigmond utcát az Ifjúság útja irányából az Ady Endre utcáig (Stadion épületétől északi irányban) a felsorolt utakra mindkét irányból forgalomkorlátozást rendelt el a rendőrség.
- Az érintett szakaszokra történő belépést forgalomirányító rendőrök és polgárőrök fogják koordinálni.
- A mérkőzést élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon.
AMIT A SZENTLŐRINC EGYÜTTESÉRŐL TUDNI ÉRDEMES:
Alapítva: 1912
Klubszínek: piros-fekete
Jelenlegi bajnoki helyezés: 10.
Bajnoki mérleg: 0 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség
Gólkülönbség: 2:2
Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerzőik: Ambach Arnold, Nagy Richárd
Nagyobb sikerek: Ötszörös NB III-as bajnok
A Szentlőrinc történelmi szezont hajtott végre a mögöttünk hagyott idényben, hiszen az 5. pozícióban zárt, ráadásul feljutó csapatként teljesített erőn felül Waltner Róbert gárdája.
Érdekesség, hogy a Szentlőrinc legutóbbi három bajnokija egyaránt 1–1-es döntetlennel ért véget, ebből az egyik a tavalyi szezonzáró volt Kozármislenyben. Nagy Richárdék a bajnokság nyitányán Budafokon osztozkodtak a pontokon, majd ugyanezt a Kozármisleny is megtették a múlt héten.
Közös játékosok és testvércsata:
A Szentlőrincben több egykori Honvéd-játékos is futballozik. Tóth-Gábor Kristóf a 2020-21-es idényben hat NBI-es mérkőzésen szerepelt kispesti szerelésben, míg Bőle Lukács két idényt töltött el klubunknál, ez idő alatt 33 élvonalbeli találkozón öt találatot jegyzett. Érdekesség, hogy középpályásunk, Kesztyűs Barna testvére, Kesztyűs Máté a Szentlőrinc játékosa és Kállai Kevin bátyja, Kállai Zalán is Szentlőrincre igazolt a napokban, ám Zalán ezt a szezont Nagykanizsán tölti kölcsönben, így idén csak egy testvércsata jöhet össze a párosításban.
Közös meccstörténelem:
A Szentlőrinccel eddig egy felkészülési és két bajnoki összecsapáson találkozott első csapatunk.
A 2022 tavaszán rendezett 2-2-es edzőmeccsen három tizenegyesgól is született, Rétyi és Bányai büntetőivel a Szentlőrinc 2–0-ra vezetett, majd Májer Milán a 84. percben szépített, három perccel később Banó-Szabó Bence állította be a 2–2-es végeredményt.
Tavaly októberben játszottunk először tétmérkőzést a baranyaiakkal, Keresztes Bence góljával ekkor a Szentlőrinc 1–0-ra nyert.
Legutóbb áprilisban mérkőztünk meg a piros-feketékkel, ahol ugyan Kántor Kevin akrobatikus mozdulattal betalált, ám a játékvezető kezezés címén érvénytelenítette a találatot, így 0–0-s döntetlen lett a végeredmény.
Az eddigi három mérkőzésünk a Szentlőrinc ellen:
2024/25, NB II: Szentlőrinc–Honvéd 0–0
2024/25, NB II: Honvéd–Szentlőrinc 0–1
2021/22, felkészülési: Honvéd–Szentlőrinc 2–2 (Gólszerzőink: Májer, Banó-Szabó)
Játékvezető:
A vasárnapi összecsapáson Molnár Attila fújja a sípot, aki tavasszal a Kozármisleny elleni 5–0-s és a Békéscsabával szemben megnyert 3–0-s bajnokin dirigált. Összességében 5 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlegünk, amikor ő volt a játékvezető.
MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 3. FORDULÓ
Augusztus 10. (vasárnap) 17:30
SZENTLŐRINC–BUDAPEST HONVÉD FC
Szentlőrinc SE Sporttelep
A mérkőzés előtt a már kétgólos Szamosi Ádámot kérdeztük:




