Számok
13
Nenad Lukic a ZTE ellen szerezte 13. gólját a bajnokságban.
17
A Zalaegerszegen lejátszott ZTE–Honvéd meccseken 17 egerszegi, illetve 17 kispesti győzelem született.
275
Hidi Patrik Zalaegerszegen a 275. bajnoki meccsét játszotta a Honvéd színeiben.
Tudtad?
Az ikonikussá vált „Erő a lábban, érzés a szívben” jelmondatot Szalay Miklós dr., a Kispest ügyvezető elnöke mondta, a 30-as években.
A hét mondása
Nebojsa Vignjevic a ZTE–Budapest Honvéd mérkőzés után: „Szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól, nyilván az én hibám is, hogy elveszítettük a találkozót, de azt meg tudom ígérni, hogy a jövőben ez máshogy lesz.”
Ez történt a héten (április 11. – április 17.):
100 éve:
1922. április 13-án, Magyar Kupa osztályozó mérkőzésen a Kispesti AC 1–0-ra legyőzte a BEAC együttesét. A piros-feketék gólját Dudás Gyula szerezte.
50 éve:
1972. április 13-án a Népstadionban a magyar B-válogatott felkészülési meccset játszott a Bp. Honvéd második csapatával. Óriási meglepetésre a Honvéd II 4–0-ra legyőzte ellenfelét.
25 éve:
1997. április 17-én a rákoskeresztúri Új köztemetőben helyezték örök nyugalomba a 65 éves korában elhunyt egykori Honvéd játékost, Sipos Ferencet.
Születésnapok
Április 11.: Ignjatović Aleksandar (1988), Moreira Guilherme (1987), Zsolnai Róbert (1982)
Április 12.: Fürstner János (1906), Lévay Tibor dr. (1949), Villányi Lajos (1919)
Április 13.: Kovács Norbert (1977), Kristi Marku (1995)
Április 14.: Sorin Botis (1978)
Április 15.: Hrepka Ádám (1987), Kiss Mihály (1917), Pantelic Dusan (1993)
Április 17.: Gróf Dávid (1989), Urbányi István (1967)
Elhunyt
Április 11.: Gazdag István (1979)
Csapataink eredményei:
OTP Bank Liga: Zalaegerszegi TE–Budapest Honvéd 3–1
NB III: Ceglédi VSE–Budapest Honvéd II 0–3
Monor–Budapest Honvéd II 1–0
U17: ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 1–4
U16: Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás 2–0
Budapest Honvéd-MFA–Várda Labdarúgó Akadémia 2–0
U15: DVTK–Budapest Honvéd-MFA 1–3
ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 0–4
U14: Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 1–0
Öregfiúk: Ferencvárosi TC–Honvéd BKE 2–4





