Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Otthonra lelt a Honvédnál

Otthonra lelt a Honvédnál

Klub

Megjelenés: 2024. 05. 09. 20:14Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Hatodik szezonját kezdheti meg Kispesten Tomás Tujvel

Közel öt éve erősíti már csapatunkat Tomás Tujvel, a közös út pedig folytatódik, hiszen szerződést hosszabbítottunk a rutinos kapussal, aki újabb egy évre írt alá Kispesten.

„Tomás Tujvel több mint egy játékos, nemcsak kapusa a csapatnak, hanem abban is fontos szerepe van, hogy fiatal társait segítse a felnőttfutballba való integráció során. Emellett pedig láthattuk, hogy amikor lehetőséget kapott, akkor jó teljesítménnyel hálálta ezt meg. Ezek alapján nem is volt kérdés számunkra, hogy folytassuk a közös munkát, amíg egészsége, állapota engedi, számítunk rá“ – mondta Kun Gergely, klubunk ügyvezetője.

Emlékezhetünk, Tomás Tujvel 2019 augusztusának végén érkezett, akkori első számú kapusunk, Levkovich Robi sérülése után, majd 26 bajnokin és 8 kupameccsen védett, az idény végén pedig magasba emelhette a Magyar Kupát. A következő idényben 35 tétmérkőzésen kapott lehetőséget,  míg az elmúlt három kiírásban bizonyította, bármikor számíthatunk rá, emellett rutinja, tapasztalata a hétköznapokban is sokat ér a csapat számára.

„Nyugodtan mondhatom, hogy otthonra leltem a Honvédnál, nagyon szeretek itt lenni – mondta a 2020 telén magyar állampolgárságot kapó kapus. – Örülök, hogy a klub is azt akarta, hogy folytassuk a közös munkát, én is így gondolkoztam, folytatni akartam még, jó erőben érzem magam, szeretek focizni, nem gondolok még arra, hogy befejezzen a pályafutásom. Szeretném, ha a Honvéd a jövőben jobban szerepelne, szeretném, ha újra NB I-es klub lennénk és a célom, hogy a tagja legyek az első osztályba visszakerülő együttesnek.“

2024. 05. 09. 20:14Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub