Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ott folytatni, ahol abbahagytuk

Ott folytatni, ahol abbahagytuk

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 03. 30. 19:48Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nehéz meccsre készülünk, hiszen jobb csapat a Budafok annál, mint amit az eredményei mutatnak

Az elmúlt két fordulóban négy pontot és öt gólt szerző Budafoki MTE vendége lesz első csapatunk Húsvétvasárnap és akárcsak a házigazda, mi is két veretlen találkozóval és öt lőtt góllal a hátunk mögött érkezünk a találkozóra, hiszen a válogatott szünet előtti héten előbb Győrben (1–0) győztünk, majd otthon vertük a Soroksárt (4–1).

Viszont amíg a Budafok (az első és másodosztályú gárdák többségéhez hasonlóan) edzőmeccsel is készülhetett a piros-fekete partira, addig mi foghíjas kerettel gyakoroltunk, hiszen hét játékosunk szerepelt az U21-es (Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Eördögh András, Kerezsi Zalán, Szabó Alex), illetve az U20-as (Krajcsovics Ábel, Pekár István) válogatottban.

„Pénteken tudtunk először teljes kerettel készülni, ami nyilván nem előny, de most ezt a feladatot kell megoldanunk – kezdte Csertői Aurél vezetőedző. – A válogatottjaink jól teljesítettek, amihez ezúton is gratulálunk nekik, remélem, hogy a jó formát a bajnoki meccsre is át tudják menteni. A foghíjas kerettel olyan gyakorlatokat végeztünk, amit a létszám engedett, közben volt aki a második csapatban kapott lehetőséget, így érthetően nem egyforma volt a terhelés a játékosokon ebben az időszakban, ezért arra is törekedtünk, hogy mindenki a lehető legjobb állapotba kerüljön vasárnapra.“

A Budafok az „évnyitó“ (Vasas elleni!) döntetlen után öt vereséggel folytatta, edzőt is váltott a gárda (korábbi legendás játékosunk, Dajka László vette át az irányítást), amely a 24. fordulóban emberhátrányban verte az éllovas Nyíregyházát, a legutóbbi játéknapon pedig a Tiszakécske vendégeként ikszelt. Nem véletlenül mondta Csertői Aurél, hogy a Budafok többet tud annál, mint ahogyan eddig teljesített, de gyorsan hozzátette, ez ránk is abszolút igaz.

„Egy újabb fontos találkozó előtt állunk, kiélezett mérkőzésre számítok, ahogy többször is hangsúlyoztam, nincs könnyű meccs, mindenki ellen az elsőtől az utolsó pillanatig kell küzdeni a pontokért – hangsúlyozta vezetőedzőnk. – A Budafok erős csapat, sokkal jobb gárda, mint amit a tabellán elfoglalt helyezés mutat, rutinos, jó csapatról beszélünk, technikás játékosai vannak, ezért is készülünk nehéz mérkőzésre vasárnap. A válogatott szünet előtt két győzelmet arattunk, ami fontos a csapat önbizalma szempontjából, hitet adhat a srácoknak, de egy másodpercre sem dőlhetünk hátra, ugyanolyan keményen kell dolgozni tovább, ahogyan eddig is tettük. A Győr és a Soroksár ellen is csapatként voltunk sikeresek, mindenki a maximumra törekedett, erre lesz szükség Budafokon is, ahol szeretnénk újabb győzelmet aratni.“

2024. 03. 30. 19:48Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat