Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ötletes futball

Ötletes futball

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 09. 16. 19:51Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A mérkőzés nagyobb részében úgy játszottunk, ahogyan azt terveztük a találkozó előtt

A Dorogon aratott 4–2-es győzelemmel jutottunk be a MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé, a találkozót így értékelte vezetőedzőnk, Pinezits Máté.

„Két részre bontanám a mérkőzést. Az egyik, amiről beszéltünk a meccs előtt is, hogy mivel pénteken edzettünk először együtt és nekünk arról szólt a találkozó, hogy újra összeálljanak a játékosok, megfelelően osszuk el a terhelést, aki kevesebbet játszott, az most többet legyen pályán, míg más pihenhet egy kicsit, továbbá visszatértek a sérültek és elkezdtük beépíteni az új igazolásokat is, a továbbjutás mellett számunkra ezek voltak a fontos szempontok. Ezt 65-70 percig megoldottuk és a meccs másik része, hogy volt egy olyan 20-25 perc, amiért szégyelljük magunkat, amit ki kell és ki is fogunk javítani annak érdekében, hogy továbbra is sikeresek legyünk. Mondhatjuk, hogy az első félidő a követendő példa, de nemcsak a három gól miatt, hanem mert jó focit játszottunk. Lehet azt mondani, hogy mi egy osztállyal magasabban szerepelünk, de láttunk már példát arra most hétvégén, illetve a korábbi években is, hogy egy-egy alacsonyabb osztályú gárda megszorongatta vagy kiejtette magasabb osztályú riválisát. Örülök, hogy a mérkőzés nagy részében ötletesen, sok helyzetet kidolgozva, közönségszórakoztatóan futballoztunk, és amit még kiemelnék, hogy a kapott gólunk után még hangosabban buzdított minket a Kispest-tábor, ez nagyon nagy érték a számunkra. Ellenfelünknek gratulálok és sok sikert kívánok a bajnokságban.“

2023. 09. 16. 19:51Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat