Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Öt remekbe szabott gól

Öt remekbe szabott gól

Klub

Megjelenés: 2022. 02. 23. 17:08Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Legendás meccsek – magabiztosan nyertek a kispestiek a Törekvés ellen

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal február 21-27. közti mérkőzésekről olvashattok, többek között egy kevés gólt hozó küzdelemről és Szabó öt találatáról.

DÖNTŐ FÉLIDŐ
1919.02.23.: MÁV Gépgyár–Kispesti AC 1–4 (1–1)

A  MÁV Gépgyár egy héttel korábban 5–1-re verte a Törekvés csapatát, így némileg meglepetésnek számított a kispestiek sima győzelme. A gépgyáriak a KAC vezető góljáig voltak „partiban”, ezután a piros-feketék végig kézben tartották a meccset. Kónya találata után néhány MÁV-játékos magáról megfeledkezve, durván játszott. A KAC nem reagált a durvaságokra, inkább futballozott, és egyre nagyobb fölénybe került. A hazaiak a 40. percben még 11-esből egyenlítettek, de a szünet után már csak kispesti gólokat látott a közönség.

A második félidő elején Jeny beadásából Stallmach gyönyörű fejesgóllal újra vezetést szerzett a KAC-nak. Nem sokkal később Krebsz lőtte a harmadik kispesti gólt. A piros-feketék negyedik találata Blasnik nevéhez fűződik, a fedezet 11-esből volt eredményes. A gépgyáriak a tetemes kispesti előnyt nehezen viselték, durvaságok sorozatát mutatták be, mígnem a játékvezető Dunnert ki nem állította. A piros-feketék lelkesen és sportszerűen játszó csapata ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott.

 

VÁLOGATOTT KAPUSOK PÁRHARCA
1920.02.22.: 33 FC–Kispesti AC 0–1 (0–1)
 

A forduló előtt a piros-feketék a tabella második helyén álltak és ezt a pozíciót a bajnokság végéig meg is tartották. Egy gólt és rendkívül izgalmas küzdelmet láthatott a 6 ezer főnyi közönség. 

A KAC csatársora sok veszélyes támadást vezetett, de a remek napot kifogó válogatott kapus, Zsák Károly bravúrt bravúrra halmozott. Kapusfronton a Kispest sem állt rosszul, hiszen a piros-feketéknél is válogatott játékos őrizte a hálót. 

A KAC hozta az őszi formáját, a látványos, gólra törő játékot. Játékosai  gyorsak, határozottak voltak, emellett igen jól megértették egymást. A védőkre és a fedezetekre sem lehetett panasz, de a csapat legjobb része a csatársor volt. Különösen a két szélső, Boldog és Jeny tett ki magáért. A mérkőzés egyetlen gólját a 15. percben Jeszmás József lőtte 11-esből.

KAC: Varga P. – Krebs, Mihalek – Stallmach, Blasnik, Budai – Boldog, Saguly, Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny.


MEGÉRDEMELT GYŐZELEM
1926.02.21.: Kispesti AC–Törekvés 7–2 (3–2) 

Az Üllői úton, 10 ezer néző előtt lépett pályára a két együttes. A meccs nem úgy indult, hogy a KAC gólzáporos győzelmet arat. Már a 6. percben vezetést szerzett a Kispest, négy perc múlva azonban a Törekvés egyenlített. Újabb 10 perc elteltével Szabó újra előnyhöz juttatta a KAC-ot, de a kőbányaiaknak ezúttal is sikerült az egyenlítés. Még a szünet előtt harmadszor is vezetést szerzett a Kispest, ezúttal is a szenzációs formában futballozó Szabó jóvoltából. 

A második félidőben egy potyagóllal növelte előnyét a piros-fekete együttes, majd két perc elteltével újra a Törekvés kapujába került a labda. Negyedórával a meccs vége előtt Fürstner rúghatott 11-est. A büntetőt mellé lőtte, de a kapus elmozdulása miatt a játékvezető újra rúgatta azt. Másodszorra Raix állt a labda mögé, de gyenge lövését a Törekvés kapusa hárította. Hét perccel a meccs vége előtt a vasutas csapat – egy számára kedvezőtlen ítélet miatt – levonult a pályáról, a vezetőknek 5 perc után sikerült az együttest visszavinni a pályára. A 85. percben a bíró két Törekvés-játékost is kiállított, miután azok megsértették a játékvezetőt. 

A körülmények dacára a Kispest teljesen megérdemelt győzelmet aratott. A szépen induló, de végül csaknem botrányba fulladó mérkőzésen a KAC súlyos vereséget mért a vasutas csapatra. A mezőny legjobbja az 5 gólt szerző Szabó volt. A KAC megérdemelte a győzelmet, amelyet elsősorban remek csatárainak köszönhet, s amely reá nézve egy pillanatig sem volt kétes.

KAC: Török – Saguly, Dudás – Raix, Hungler III, Budai – Izsépy, Szabó, Fürstner, Mátéfi, Gulyás.

2022. 02. 23. 17:08Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub