Nagy küzdelemben, mindkét félidő elején gólt szerezve 2–1-re győzött csapatunk a Tiszakécske ellen a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, amely találkozó után így értékelt Pinezits Máté vezetőedző.
„Aminek nagyon örülök, hogy kettő nullig és kettő nulla után is szép számmal tudtunk helyzeteket kialakítani a mérkőzésen, ami nagyon fontos ahhoz a felfogáshoz, amit szeretnénk játszani – kezdte szakvezetőnk. – A második félidőben egy új mérkőzés kezdődött az időjárás miatt, a csapat pedig küzdeni akarásból és egymás iránti tiszteletből ismét jelesre vizsgázott, akárcsak a szurkolóink, akik olyan hangulatot teremtettek, ami plusz erőt adott a srácoknak. Ami a legfontosabb, hogy azért mert nyertünk, attól még nem felejtjük el, egy folyamatban vagyunk, ennek a csapatnak ez volt a negyedik tétmeccse, miközben az egyik legfiatalabb átlagéletkorú együttes vagyunk Magyarországon. Tisztában vagyunk azzal, hogy a folyamat elején tartunk és ezek a győzelmek sem viszik el a fókuszt, függetlenül attól, hogy nagyon örülünk a sikernek. Amit még szeretnék kiemelni, hogy gratulálok Vass László kollégámnak, mert jól felkészített Tiszakécskével találkoztunk, amely nem véletlenül volt veretlen a fordulót megelőzően.“





