Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nyílt sisakos küzdelem, fölényes siker

Nyílt sisakos küzdelem, fölényes siker

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 04. 25. 17:10Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Nyíregyházán gyűjtötte be a három pontot női együttesünk

Szerdán Nyíregyházán pótolta a 15. fordulóból elmaradt találkozóját a bajnokságban éllovas női csapatunk, ahol 7–1-es győzelmet aratott. Az eredmény csalóka lehet, ugyanis a lányoknak meg kellett szenvednie a három pontért, a bajnokság ötödik helyén álló hazaiak bátran, párharcerősen futballoztak, de a mieink kapu előtti higgadtsága meghozta a gyümölcsét, így nagy különbségű sikert ünnepelhettünk a végén. Ezúttal Kós Gabriella volt a legeredményesebb, támadónk duplázott, a további öt találatot öt társa testvériesen osztotta el egymás között.

Csapatunk újabb győzelmével immár három ponttal vezeti a bajnokságot oda-vissza legyőzött Újpest előtt, azonban nem sokat pihenhet, hiszen vasárnap 16:00 órakor az SKSE-t fogadja utánpótlásközpontunkban.

Martin Masaryk: – Gratulálnunk a játékosoknak! Az eredmény alapján úgy tűnhet, hogy könnyű meccset játszottunk, de aki látta, az tudja, hogy nem így volt. Nyílt sisakos küzdelem jellemezte a találkozót, jól használtuk ki a helyzeteinket, miközben ellenfelünk csak egyszer tudta feltörni a védekezésünket. Ki kell emelni, hogy a Nyíregyháza az aktuális állástól függetlenül is bátran futballozott, s olykor nehéz helyzetbe hozott minket, sok párharcot nyert a középpályán, azonban a lányok összezártak, kisegítették egymást. Dicséret illeti a csapatot a munkájáért, motiváltságáért és elszántságáért.

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 15. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–7 (0–2)
Nyíregyháza, Örökösföld Sporttelep

V: Majoros Tamás (Balázsi, Szutorcsik) 
G
: Benedek (85.) ill. Hajpál (8.), Kós (30., 48.), Nagy E. (72.), Szabó (81.), Hortobágyi (86.), Wittner (90.)

Honvéd: Pasar – Pozsár, Kós (Hortobágyi, 74.), Sipőcz, Ambach, Matos (Dénes, 82.), Nagy E., Szabó J. (Wittner, 82.), Katona, Nádudvari, Hajpál (Kovács A., 62.)
Vezetőedző: Martin Masaryk

2024. 04. 25. 17:10Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub