Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Női csapatunk is gőzerővel készül a tavaszra

Női csapatunk is gőzerővel készül a tavaszra

Női labdarúgás

Megjelenés: 2025. 01. 16. 12:06Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A férfi NB III mellett a héten női NB I-es együttesünk is megkezdte a felkészülést.

Nagyszerű őszi szezont zárt női csapatunk, újoncként a 12 csapatos bajnokságban a tabella ötödik helyén telelt. Nádudvari Annáékra hosszú szünet vár, hiszen a bajnokság csak március elején rajtol el újra. A Honvéd március 1-jén az MTK-t fogadja a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban, majd a következő fordulóban az Astra vendégeként lép pályára.

">

A lányok hét felkészülési mérkőzést is játszanak a hosszú szünetben.  Elsőként január 18-án, szombaton, 15 órától a másodosztályú Vasas Kubala Akadémiát fogadjuk, januárt 26-án, Lipóton a Komárno ellen mérkőzünk meg.

A zártkapus hazai felkészülési meccsekről összefoglaló videókat, illetve fotókat teszünk közzé hivatalos oldalainkon.

2025. 01. 16. 12:06Női labdarúgás

Kapcsolódó hírek

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Női csapatunk a Simple Női Liga 13. fordulójában 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárd FC otthonában.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Középpályásunkkal, Róth Rebekával az MTK elleni rangadóról, a Simple Női Liga új lebonyolításáról, valamint a szombati Szekszárd FC elleni bajnokiról is beszélgettünk.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás

Idegenbeli túra következik – Szekszárdra utazik női csapatunk

Idegenbeli túra következik – Szekszárdra utazik női csapatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a Szekszárd FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 24. | Női labdarúgás

Őrült véghajrá után gól nélküli döntetlen az MTK elleni rangadón

Őrült véghajrá után gól nélküli döntetlen az MTK elleni rangadón

A Simple Női Liga 12. fordulójában 0–0-s döntetlent játszottunk az MTK Budapest csapatával.

2026. 10. 22. | Női labdarúgás