Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nemzetközi csapatokkal játszottak fiataljaink

Nemzetközi csapatokkal játszottak fiataljaink

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 02. 08. 22:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hétvégén U14-es, U15-ös, U16-os és U17-es együttesünk is külföldi csapatok ellen mérte össze tudását edzőmeccsen a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

U14 Budapest Honvéd FC - NK Maribor 2-2 (1-1)
Gólszerzőnk: Balázs Péter (2)

Szamosi Tamás értékelése: „A hétvégén a NK Maribor csapatát láttuk vendégül. A találkozó kitűnően szolgálta a felkészülésünket, hiszen egy minőségi csapat ellen tudtunk játszani. Játékosaink bebizonyították, hogy egy ilyen szintű ellenfél ellen is képesek jó teljesítményre. A mérkőzés során számos helyzetet alakítottunk ki, azonban a befejezéseknél még rendre rossz döntéseket hoztunk, ennek tudható be, hogy nem sikerült győztesen elhagynunk a pályát. Összességében elmondható, hogy ezeken a nemzetközi mérkőzéseken tudunk a legtöbbet tanulni, sok hasonlóra lenne szükségünk a jövőben.”

U15 Budapest Honvéd FC - Maribor 3-2 (1-1)
Gólszerzőink: Babalola Tolani Tiwarde, Brukner Károly Botond, Ortó Fábián

Körtvélyesi István értékelése: „Lendületes, lüktető mérkőzést játszottunk a Maribor csapata ellen, aki nagyon jó ellenfélnek bizonyult már a nyári felkészülési szakaszban is.  Jó felmérő tudott lenni a felkészülés vége felé.

 Törekedtünk a játék folyamatos építésére, és igyekeztünk folyamatosan támadni az ellenfél védelme mögötti területet. Ez nagy arányokban sikerült, jól találtuk meg az üres területeket, és végig jó felfogásban játszottunk. Védekezésünk kellően agresszív és szervezett volt. A kapott gólok saját hibáinkból születtek. A rúgott gólokat nagyon szép támadásból és érkezésből lőttük. A teljesítménnyel elégedettek voltunk, mert mentálisan, és játékban is nagyon jó szinten voltunk. Sok minden visszaköszönt a gyakorolt elemek közül.”

U16 Budapest Honvéd FC - FC Zbrojovka Brno/CZE 0-0 (0-0)

Petrók Viktor értékelése: „Egy fizikálisan erős ellenfél ellen játszottunk, időnként szép dolgokat mutatva, de azért maradt bennünk hiányérzet. Ötödik hete dolgozunk, a srácokon érződött a fáradtság, elsősorban mentálisan. Ezt az állapotot is meg kell tanulni kezelni, ezt a célt is jól szolgálta a mérkőzés.”

 U17 Budapest Honvéd FC - FC Zbrojovka Brno/CZE 1-0 (0-0)
Gólszerzőnk
: Kovács Erik

 Bogdánfi Márton értékelése: „Hasznos mérkőzés volt, hiszen az ellenfél játéka kedvezett a mi játékstílusunk megvalósításához. Magasan támadtak le, illetve próbáltak játszani. A labdás és a labda elleni játékban is sok pozitívum volt. Viszontláthattunk olyan dolgokat, amiket az edzéseken gyakoroltunk, ez jó visszajelzés. Sajnos a kapu előtt nem voltunk hatékonyak a helyzetkihasználásokat illetően.”

 

 

 


2025. 02. 08. 22:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia