Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal a január 10-16. közti nemzetközi barátságos találkozókról olvashattok.
JÁRT A TAPS
1936.01.12.: Mulhouse–Kispest FC 4–5 (3–3)
A Franciaországban túrázó Kispest FC kilencedik, egyben utolsó meccsét játszotta az FC Mulhouse ellen, egy gólgazdag meccsen nyert 5–4-re. Az eredmény értékét nagyban növeli, hogy a kispestiek egy nappal korábban is pályára léptek. Az FC Mulhouse ugyan nem tartozott a francia bajnokság élvonalába, ennek ellenére mégis tekintélyes játékerőt képviselt. A kispesti fiúkon szemmel látható volt a fáradtság, a Sochaux elleni, nagy iramú mérkőzés sokat „kivett” a játékosokból.
Füves, nedves, csúszós pályán került sor a találkozóra. A vezetést jelentő gólunkat egy szöglet után Székely fejelte a hálóba. Egy remek összjáték után Nemes lőtte a másodikat, míg a szünet előtt Serényi nevéhez fűződött a harmadik találat. A második félidőben két piros-fekete gól esett, Nemes és Rátkai talált a franciák kapujába. A mérkőzés után a kispesti játékosokat nagy ünneplésben részesítették a hazai szurkolók.
AZ ÖTGÓLOS HŐS
1938.01.13.: Orán válogatott–Kispest FC 4–6 (1–3)
1937 decemberében afrikai túrára utazott a Kispest FC. A piros-feketék karácsony első és második napján is pályára léptek Gibraltárban, az újév első napján pedig Casablancában játszottak. Január 13-án, Oránban, a kikötőváros válogatottja volt az ellenfél. A találkozó hőse Nemes József volt, aki egymaga öt gólt lőtt, a hatodik kispesti gólt Odry szerezte. A terv szerint ez volt a túra utolsó meccse, de a hazaiak mindenáron revánsot akartak venni, a kispestiek belementek, és másodszor is elpáholták az afrikaiakat, ezúttal 4–3-ra.
FERGETEGES VENDÉGJÁTÉK
1956.01.13.: National–Bp. Honvéd 3–7 (2–3)
1956 telén egyiptomi-szudáni túrán vett részt a Bp. Honvéd. A portya ötödik meccsét a szudáni Kartúmban, ünnepélyes keretek között tartották. A Honvéd vendégszereplése az önálló szudáni állam első nagy sporteseménye volt. A National elleni mérkőzés tízezer néző előtt kezdődött, ami akkor nézőcsúcsnak számított.
Szokatlanul nagy melegben – árnyékban 30–34 fok volt – és rendkívül rossz, homokos talajú pályán játszottak a csapatok. A körülmények ellenére látványos játékot nyújtott a Honvéd. Heves szudáni támadásokkal kezdődött a mérkőzés. A piros-fehérek még a szokatlan körülményekkel barátkoztak, amikor a hazaiak megszerezték a vezetést. A kispestiek Budai góljával a 24. percben egyenlítettek. Nem sokkal később Kocsis a vezetést is megszerezte, de a szudániak egyenlíteni tudtak. A félidő vége előtt Budai volt ismét eredményes, így egygólos kispesti előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidőben Garamvölgyi helyett Faragó állt a kapuba, Puskást pedig Tichy váltotta. A piros-fehérek szebbnél szebb támadásokat vezettek. Budai és Machos góljával már 5–2 volt az eredmény, amikor a hazaiak szépítettek, 5–3. A mérkőzés utolsó negyedórája fergeteges Honvéd-támadásokat hozott. Kocsis, majd Tichy góljával alakult ki a 7–3-as végeredmény.





