Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem volt kérdés

Nem volt kérdés

Akadémia

Megjelenés: 2022. 11. 19. 16:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Magabiztosan nyert a Cegléd ellen második csapatunk

Tökéletes futballidőben fogadtuk Kispesten a Cegléd csapatát, az NB III. Közép csoport 18. fordulójában.

Már az első percektől nagy mezőnyfölényben, higgadtan játszottunk, ez az 5. percben helyzetben is megmutatkozott, Németh Barna kapott labdát Kocsis Gergelytől, csatárunk megforgatva a védőjét a tizenhatos közepéről tüzelt, de a lövése elszállt a kapufa mellett.

A 10. percben ismét mi veszélyeztettünk, Kozma beadása érkezett pontosan a jobb oldalról a kapu elé, Kocsis veszélyesen csúsztatott bele, de centikkel a léc jobb oldala felett ment el a labda.

Nyolc perccel később az ellenfelünk is megérkezett a mérkőzésbe, a sárga mezesek a jobb odalon vezettek egy akciót, több középre tett labdával próbálkoztak, de Dúzs bátor kijövetelének és a Kozma felszabadításának hála lövésig nem jutottak el.

A 22. percben ismét veszélyeztettek a vendégek, Annust indította a társ a mélységbe, aki egészen a kapuig vitte, de Dúzs magabiztosan ment le a labdáért és kapta le az ellenfél tízesének lábáról.

Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, ezúttal Fehér kapott középen labdát Pukhtieievtől, fiatal támadónk a jobb lábára cselezve vitte el két védő mellett, de a kapus fölé szánt bökését könnyen lekapcsolták.

A 31. percben a semmiből csapott le egy eladott labdára Maksym Pukhtieiev, aki egy kis állítgatás után lőtte ki 25 méterről a jobb felső sarkot, klasszis megmozdulásának hála megszereztük a vezetést, támadónk az Újpest után megint betalált.

Ismét Dúzs Gellérttől jött a bravúr, Papp György tette be középre Annusnak, aki kapásból bombázott hat méterről, de kapusunk kiütötte a középre érkező labdát, a ceglédi szöglet nem veszélyeztetett így kirúgással folytatjuk a meccset.

A szünet előtt még Tarcson zörgette meg a hálót, egy ígéretes labda után cselezett be a tizenhatoson belülre, de sajnos a jobbal ellőt labda az oldalhálóról vágódott le.

A második játékrészben is felváltva támadtak a csapatok, nem lassult a játék, az 55. percben a vendégek centere, Kovács Kolos adott le egy lövést, a jobb oldali félterületből a rövid felsőt célozta meg, de Dúzs könnyen húzta le.

Az 58. percben sikerült megduplázni az előnyünket, Fehér Balázs indult jobb oldalról befelé, egy testcselt követően pedig erőből lőtte rá, a kísérlete a jobb alsóba zúdult, fantasztikus egyéni teljesítmény fiatal támadónktól.

A 75. percben a csereként beálló László Máté talált be egy fantasztikusan megkomponált kontratámadást követően, szélsőnk a felezőnél kapott egy labdát, a vendégek kapusa pedig védők hiányában kirontott rá, de László magabiztosan tolta meg mellette és gurított a kapuba, ezzel 3–0 az állás.

A hármas sípszóig nem álltak meg a játékosok, folyamatosan a szélen zajlott a játék, onnan pedig Némethez próbálták eljuttatni a labdát a társak, aki a 90. percben közel is állt a gólhoz, de Haála fogni tudta a jobb oldalról leadott lövését. Az eredmény ezt követően nem változott, Szamosi Tamás csapata magabiztosan tartotta itthon a három pontot és ezzel 25 pontos a bajnokságban.

Szamosi Tamás: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, 15 utánpótláskorú sráccal a keretben kontrolláltuk a mérkőzést, a társaság most egy nagyon jó útra tért, ezt kell tartanunk és nem lesz probléma a két idegenbeli meccsen sem.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 18. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–CEGLÉD VSE 3–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Vinter Béla (Balla, Juhász)
G: Pukhtieiev (31.), Fehér (58.), László (75.)

Honvéd II: Dúzs – Kozma (Pekár, 64.), Polyák, Török (Átrok, 76.), Pilter – Kocsis (P. Zrnic, 64.), Polák, Fehér, Tarcson (László, 58.) – Németh, Pukhtieiev (Fábiánkovits, 76.)
Vezetőedző: Szamosi Tamás


2022. 11. 19. 16:30Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia