Az U16-os Magyar Kupa fináléjában végül jobbnak bizonyult a Vasas, a piros-kékek 2–1-re győztek, a találkozót követően így értékelt korosztályos csapatunk vezetőedzője, Märtz Márk.
„Biztosan lecsapódnak majd az érzelmek az emberben néhány nap múlva és akkor valószínűleg jobban átlátja ezt az egészet, mint így nem sokkal a meccs után. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem keserűség, meglátjuk, hogy az idő majd mennyire szépíti ezt meg. Ha a mérkőzés összképét nézem, akkor azt kell mondanom, hogy nem érdemeltünk győzelmet és nem úgy futballoztunk, ahogy szerettünk volna. Ami külön fájó, hogy készültünk azokra a szituációkra, amikből gólt kaptunk, sajnos azonban nem sikerült kivédekezni őket. Igyekeztünk a helyén kezelni a kupadöntőt egész héten, azonban az első húsz percben nem volt olyan a játékunk, mint amit az öltözőben megbeszéltünk. Ezután viszont megnyugodtak a srácok, az egyenlítő gól után átvettük az irányítást, sajnos nem sikerült legalább a hosszabbításig eljutni.“



.jpg)


