Számok
50
Nenad Lukic a Debrecen ellen 50. bajnoki meccsét játszotta a Honvéd színeiben, szerb támadónk pedig 24. alkalommal volt eredményes.
80
A Budapest Honvéd–Debreceni VSC párosítás 80 évvel ezelőtt 1943-ban kezdődött. Ez idő alatt 101 bajnoki meccset játszottak a csapatok, amelyek közül egy a zöld asztal mellett dőlt el.
160
Brandon Domingues Debrecennek lőtt gólja a 160. kispesti találat volt a párosítás történetében.
A hét mondása
Dean Klafuric nyilatkozata a Honvéd-DVSC mérkőzés után: „A mérkőzésről csak annyit tudok elmondani, hogy mi veszítettük el azt, de mondhatjuk, hogy közelebb álltunk a győzelemhez, mint a vereséghez. Nagy helyzeteket hagytunk ki, amelyeket előtte jól építettünk fel. A találkozó első 25 percével vagyok elégedetlen, de nem tudom a játékosaimat hibáztatni, megfordítottuk a meccset, vezettünk, irányítottuk a találkozót. Nagy lehetőséget hagytunk ki 2–2-es állásnál, ez volt az a kulcspillanat, amikor feje tetejére állt a játék képe.”
Ez történt a héten (február 20–26.):
100 éve:
A Kispesti AC 1923. február 25-én, a Margitszigeten a MAC vendégeként 1–1-es döntetlent ért el. A piros-feketék gólját Sándor József lőtte.
50 éve:
1973. február 24-én, a Magyar Népköztársasági Kupa, nyolcaddöntőjében a Bp. Honvéd 2–0-ra nyert a Szőnyi úton a BVSC ellen. A kispestiek góljait Kozma Mihály és Pál József szerezték.
25 éve:
1998. február 21-én a tervek szerint a Kispest-HFC a Bozsik-stadionban a román FC Baia Mare ellen felkészülési meccset játszott volna a nagybányai gárda azonban nem jelent meg Kispesten, így az ötszáz néző a csapat egymás elleni meccsét láthatta.
Születésnapok
február 21.: Katona Sándor (1943), Balogh Norbert (1996)
február 23.: Rákóczi László (1926), Ivancsics Gellért (1987)
február 24.: Vernes Richárd (1992)
február 25.: Zováth János (1977)
február 26.: Kisuczky Róbert (1938)
Elhunyt
február 20.: Nota Gyula (2009)
február 26.: Morvai Márton (1971)
Csapataink eredményei:
OTP Bank Liga: Budapest Honvéd FC–Debreceni VSC 2–3
NB III, Közép csoport: MTK Budapest II–Budapest Honvéd-MFA II 2–1
U17: Budapest Honvéd-MFA–Topolya (szerbiai) 3–1
U16: Budapest Honvéd-MFA–Topolya (szerbiai) 0–1
U15: Budapest Honvéd-MFA–Partizan Beograd (szerb) 2–1
U14: Budapest Honvéd-MFA—Partizan Beograd (szerb) 1–1





