Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem elég

Nem elég

Klub

Megjelenés: 2022. 01. 30. 15:01Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Dusan Pantelic szerint még nagyobb fokozatra kell kapcsolnia mindenkinek

Ennél csak jobban kezdődhetett volna az év Kispesten, a koronavírus által megtépázott felkészülés után ugyanis vereséggel indította az OTP Bank Liga „tavaszi“ szezonját a Budapest Honvéd: az év első tétmérkőzésén a szintén Covid-sújtotta Gyirmót 1–0-s győzelmével elvitte a három pontot a Bozsik Arénából. 

„Nem kezdtünk rosszul az első félidőben, de nem is alakítottunk ki elég helyzetet. Lukic-nak volt két-három veszélyes akciója, de sajnos ezekből sem sikerült gólt szereznünk – tekintett vissza Dusan Pantelic a szombat esti találkozóra. – A szünet után viszont megint rosszul indítottunk, ráadásul a félidő közepén csináltunk egy buta hibát, amiből tizenegyeshez jutott az ellenfél és emberhátrányba is kerültünk. Azt hiszem, utána elszakadt valami a csapatban. Nem tudtunk visszakapaszkodni, pedig látszott a pályán, hogy próbáltunk kiegyenlíteni, akartuk azt a győzelmet, de ez most nem volt elég.“

Szerb középpályásunk szerint a folytatásban ennél jóval többre lesz szükség ahhoz, hogy győzelmeket tudjon bezsebelni a csapat, s előrébb tudjon kapaszkodni a tabellán,  ahogyan azt a tavaszi szezonra célként kitűzte az együttes. Úgy véli, ehhez első lépésként sokkal jobb teljesítményt kell nyújtani már a következő meccsen is, a Kisvárda otthonában. 

„Nem is lehet nagyon mit mondani, csak azt, hogy a következő meccseken mindenkinek rá kell tennie minimum harminc, de leginkább ötven százalékot a teljesítményére – szögezte le a 28 esztendős játékos. – Van egy szabadnapunk a meccs után, ezalatt mindenkinek át kell gondolnia a találkozó történteket és át kell beszélnünk a tanulságokat, hiszen jön is a következő mérkőzés. A Kisvárda erős csapat, úgyhogy hétfőtől minden erőnkkel arra kell koncentrálni, hogy kitaláljuk, hogyan hozhatjuk el a pontokat hétvégén, mit kell másképp csinálnunk, miben segíthetünk egymásnak, hogy ami a Gyirmót ellen nem sikerült, az a következő meccsen már működjön. Az biztos, hogy nem elég száz százalékot adnunk, kétszáz kell, nemcsak ezen a mérkőzésen, de az utána következő összesen. Nem teljesítünk jól, kötelező többet nyújtanunk, ami méltó a Honvédhoz.“

2022. 01. 30. 15:01Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub