Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem bírtunk az ESMTK-val – Videó!

Nem bírtunk az ESMTK-val – Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 03. 31. 16:33Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Kalocsány Péter még egyenlített az első félidő hajrájában, végül azonban a második helyen álló együttes elvitte a három pontot Kispestről

Húsvétvasárnap a dobogó harmadik helyén álló ESMTK együttese látogatott utánpótlásközpontunba az NB III Dél-Keleti csoportjának 22. fordulójában. Nem először csaptunk össze ezen az alkalmon a pesterzsébetiekkel, ugyanis két éve idegenben Kerezsi Zalán (87.) és Feledy Balázs (90.) hajrágóljaival fordítottunk és nyertünk 2–1-re.

A találkozó első nagyobb helyzetét a 14. percben dolgozta ki a Honvéd, Menyhárt Barnabás játszotta meg a két védő közül kilépő Hancz Dominikot, aki a kaputól hat méterre vállalkozott lövésre, de a kísérlete a bal oldali kapufán csattant.

A 28. percben aztán Kaczvinszki Dominikot látta szabálytalannak a játékvezető a tizenhatosunkon belül és büntetőt ítélt. A labda mögé a góllövőlistát 15 találattal vezető Wirth Dániel állt, Molnár Mátyás ugyan érezte hova megy a lövés, de nem érte el a jobb alsó sarokba (0–1). A 41. percben sikerült egyenlítenünk, Simon Benedek kapott labdát a jobb oldalon, amit levitt az alapvonalig, erősen középre lőtt, a hosszún érkezett Kalocsány Péter pedig a hálóba bombázott (1–1).

A szünet után Vojtko István veszélyeztetett, aki a 48. percben a jobbösszekötő helyén indult meg, majd a 16 méterről eleresztett kísérletét Bencze Antal fogta. Negyed órával később az ESMTK jutott el a kapunkig, egy bedobást követően Soós Bence fordult le a védőjéről, majd a hosszú alsóba gurított (1–2).

A 68. percben Slezák Richárd lépett oda Kis Koppánynak, amiért megkapta a második sárga lapját, így emberelőnybe kerültünk az utolsó bő húsz percre. Ennek megfelelőn bátrabban futballoztunk a folytatásban, több támadást is vezettünk, de kevésszer jutottunk el a kapuig. A 78. perc elején Kalocsány Péter szögletére jó ütemben érkezett a röviden Kis Koppány, bele is csúsztatott a labdába, azonban a középre tartó fejest bravúrral ütötte ki Bencze Antal. A fennmaradó időben váltakozva gyakoroltak nyomást egymásra a felek, de az eredmény nem változott, három ponttal távozott Kispestről az ESMTK.

A következő fordulóban az éllovas Békéscsaba otthonába látogatunk.


Kurucsai Milán: – Az történt a meccsen amire számítottunk, fizikálisan erős ellenfél, rengeteg hosszú labda és párharc. Szerettünk volna sokat a talajon játszani, illetve bíztunk a labdaszerzéseinkben. Az első félidőben nagyon jó helyeken vettünk el labdákat, de mindössze egyszer tudtunk betalálni. Az ellenfelek többnyire rögzített helyzetből szerzett gólokkal, időhúzással, rutinnal elviszik a pontokat, számomra ez most már dühítő, mert nem elég, amit csinálunk. A cserék zöme nem tett hozzá a játékhoz és bizonyos helyzetekben mást csináltunk, mint amit megbeszéltünk. Lehet ezt szépíteni, de nem látunk igazán jó teljesítményeket, anélkül pedig még ezen a szinten is nehéz mérkőzést nyerni.

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 22. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–ESMTK 1–2 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Takács Ákos (Szilágyi Zs., Urgyán A.)
G: Kalocsány (41.) ill. Wirth (28.), Soós (63.)
K: Slezák (68.)

Honvéd: Molnár M. – Vojtko (Bakó, 67.), Gincsai (Horváth B., 67.), Kaczvinszki, Kis K. – Kocsis G., Polák (Pintér M., 82.), Kalocsány – Hancz (Tóth L., 67.), Simon B., Menyhárt (Kárász, 82.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

ESMTK: Bencze – Molnár R., Molnár T., Tagai, Márton – Kovács B., Slezák, Soós – Bán (Rédei, 69.), Lucz (Szűcs L., 69.), Wirth
Vezetőedző: Turi Zoltán


2024. 03. 31. 16:33Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Kovács Gábor tanítványai gól nélküli döntetlent játszottak az előző idényben még másodosztályban szereplő Békéscsaba ellen az NB III. Dél-keleti csoportjának első fordulójában.

2026. 07. 25. | Mérkőzések

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Kovács Gábor együttese a 8. helyen zárta a pontvadászatot.

2026. 05. 23. | Mérkőzések

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat