Hétfőn kezdi el a felkészülést a következő szezonra az immár NB I-es női csapatunk, a rajt előtt pedig Korozmán Krisztián szakágvezető kérdeztük a nyári időszakról és az új idény terveiről.
Cél teljesítve, jöhet a következő – így írtunk az előző kiírást lezáró cikkünkben a lányokról, ezért adja magát a kérdés, mi is az a bizonyos következő cél?
Komoly terveink vannak, egyértelmű célunk, hogy legalább a középmezőnyben végezzünk, de ott motoszkál bennünk az is, ez inkább ki nem mondott vágy, hogy mi legyünk a 2024/2025-ös szezon meglepetéscsapata. A legnagyobb mértékben attól függ a sikeres szereplésünk, akárcsak tavaly, hogy mennyire gyorsan tudunk csapattá érni a játékoskeret változásai mentén. Minden nappal, minden meccsel többek és erősebbek leszünk, ahogy az látható volt az NB II-ben is.
Ami az utánpótlást illeti, folytatjuk a másfél éve megkezdett utat, szeretnénk minél jobban bővíteni és erősíteni a saját bázisunkat, hiszen komoly terveink vannak az utánpótlás terén is.
Továbbá az egyik legnagyobb célunk, hogy a Honvéd-családdal megszerettessük a női labdarúgást és minél többen járjanak a mérkőzéseinkre a már így is szépszámú közönségünk mellett.
Az NB I-ben több nagy mérkőzés vár a lányokra, elég ha az ellenfelek közül a Fradi, a Győrt, vagy éppen a PAFC együttesét említem.

Hogyan telt a nyár, milyen változások várhatóak a csapatnál?
Rengeteg munkával, ahogyan az szokás a holtszezonban. Komoly elismerése az elmúlt másfél év munkájának, hogy jó néhány játékos keresett meg minket, hogy örömmel csatlakozna a Honvédhoz. Természetesen tervezünk erősíteni, de nagy változásokra nem készülünk. Az első és a legfontosabb, hogy a szakmai stáb változatlan, Martin Masaryk vezetőedző és Erik Flámik erőnléti edző is velünk folytatja a munkát.
A csapat magját sikerült egyben tartani, a télen érkezett három légiósunk is marad a Honvédnál, ami mindenképpen nagy dolog, hiszen válogatott, illetve a nemzetközi piacon is értékes labdarúgókról van szó. Lesznek távozók és érkezők is, hamarosan nevekkel is szolgálhatunk, azon vagyunk, hogy a lehetőségeinkhez képest a maximumot hozzuk ki a nyárból. Az átigazolási terveink között szerepelnek magyar élcsapatban szereplő, válogatott közeli játékosok, valamint minőségi légiósok egyaránt.
Hogyan alakul a csapat nyári programja?
A bajnokság megnyerése után a jól megérdemelt pihenőjüket töltötték a lányok, július 8-án kezdjük a közös munkát, amit megelőzött már három hét egyéni felkészülés. A közös munka orvosi vizsgálatokkal, felmérésekkel indul, a szezonban pedig nemzetközi meccsekkel készülünk majd.



.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)
.jpg)