Szendrei Norbert és Nagy Dominik is civilben sétált be a MOL Aréna Sóstó öltözőfolyosójára, szélsőnk kisebb sérülés miatt kényszerült kihagyni a Fehérvár elleni rangadót, míg a nyáron a piros-kékekhez távozó, saját nevelésű középpályást a bokája tartotta távol a találkozótól. Mi tagadás, a három gólt és ugyanennyi gólpasszt jegyző Nagy a nevéhez mérten hiányzott a gárdából, míg Szendrei esetében reméltük, hogy az örömteli viszontlátás után, a meccset követően már csak nekünk lesz okunk a mosolyra.
Ezt erősítette bennünk az elszántság, amit láttunk a csapaton, mindenki koncentráltan, az előtte álló feladatra fókuszálva hangolódott, végezte az utolsó simításokat, majd jöhetett a falat megrengető csatakiáltás: Csak a Kispest!
A pályán aztán rögvest kezdetét is vette a csata, a házigazda ugyanis támadólag lépett fel, a piros-kékek birtokolták a labdát, inkább a mi térfelünkön zajlott a játék, ami viszont nem jelentette azt, hogy előttünk nem adódott volna helyzet. A kisebb fehérvári lehetőségek mellett ugyanis a 17. percben Balogh Norbert parádés passza után Nenad Lukic roboghatott a kapu felé, védője szorításában azonban rosszul találta el a labdát. Hét perccel később Lukic visszaadta a remek átadást, Balogh nagy lendülettel eltolta a labda a kapus mellett, de már csak a kapufát tudta eltalálni. (Igaz, a partjelző lest intett.)
Másfél perccel később a Fehérvárnál volt az előny, s bár mondanánk, hogy ettől szép a futball, ez most nekünk nagyon nem tetszett. Főleg, mert nem volt benne a játékban, hogy a házigazda egy gyors kontrából megszerzi az előnyt. Arról nem is beszélve, hogy fél órával később fájó déja vu-érzés kerített minket a hatalmába, hiszen mi támadtunk létszámfölényben, hibáztunk, majd jött a fehérvári kontra, s egyúttal a második hazai gól.
Ami viszont mindenképpen – az eredménytől függetlenül – pozitívum, hogy a második gól sem törte meg a csapatot, Horváth Ferenc lecserélte mindkét szélsőjét (Zinédine Machach és Zsótér Donát érkezett), a 60. percben pedig Nono szabadrúgását Batik Bence fejelte a kapuba. Ugyanabba a kapuba, amelybe idén január 30-án is bebólintotta a labdát, akkor a bal, ezúttal a jobb felső sarkot találta el, s amíg a téli találat három pontot ért, az őszi a szépítést jelentette. (Némi hatásszünet után, a VAR jóváhagyásával.)
A rendkívül fontos szépítést, hiszen a kapott gól után öt perccel máris betaláltunk, a fejes lendületet adhatott, ráadásul volt még hátra fél óra! Mozgalmas maradt a mérkőzés, a mieink mentek előre a második gólért, de a Fehérvár sem állt vissza. Az utolsó húsz percre érkezett Mohamed Mezghrani, s miközben Szappanos Péter bejelentkezett október hónap legszebb védésére is (majd később még egyszer, egy újabb bravúrral), hajtottunk tovább, sőt a 76. percben a védekező középpályás Dusan Pantelicet váltotta Eppel Márton, így innentől már két csatárral rohamoztunk.
A véghajrára kettészakadt a pálya, a semleges nézők biztosan élvezték a kard ki kard stílusú játékot, és bár tényleg hatalmas elánnal küzdöttünk (Eppel Márton szerzett egy lesgólt), ez most nem volt elég a pontszerzéshez.
Egyvalamit azonban muszáj még kiemelni: a csapat 2–0 után sem tört meg, egy pillanatra sem adtuk fel, s noha nem volt hibátlan a teljesítmény, erre az akaratra a jövőben is lehet építeni.
Hiszen az akarattal hegyeket lehet megmozgatni.
OTP Bank Liga, 9. forduló
MOL FEHÉRVÁR FC–BUDAPEST HONVÉD FC 2–1 (1–0)
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
V: Berke Balázs (Buzás B., Georgiou T.)
G: Zivzivadze (26.), Petryak (55.) ill. Batik (60.)
Fehérvár: Kovács D. – Fiola, Rus, Musliu, Stopira – Dárdai, Nego, Makarenko, Petryak (Bamgboye, 70.) – Zivzivadze (Heister, 88.), Kodro
Vezetőedző: Szabics Imre
Honvéd: Szappanos – Lovric (Mezghrani, 68.), Batik, Klemenz, Tamás K. – Nono, Pantelic (Eppel, 76.), Hidi – Bőle (Machach, 57.), Lukic, Balogh N. (Zsótér, 57.)
Vezetőedző: Horváth Ferenc





