Különleges okból bővült ideiglenesen első keretünk szakmai stábja a téli felkészülési időszak alatt, hiszen a bosnyák Dusko Vranesevic a Budapest Honvédot választotta szakmai gyakorlat eltöltéséhez. Az UEFA pro licenc, a legmagasabb szintű edzői végzettség megszerzésének feltétele, hogy a képzésben résztvevő edző bizonyos időt el kell töltsön egy csapatnál, majd a dolgozatában be kell számolni adott klub strukturális felépítéséről, filozófiájáról és az ott történő munkáról.
Ezen okból volt alkalmunk interjút készíteni a 42 esztendős szakemberrel, aki a legtöbb kortársához hasonlóan korán megismerkedett a labdarúgás gyönyöreivel.
„Először is nagyon hálás vagyok már annak, hogy egyáltalán itt lehetek és betekintést nyerhetek egy ilyen nagy múltú tradicionális klub mindennapjaiba. – kezdte Dusko Vranesevic – Bár a futballal kapcsolatos történetem nem mondható különlegesnek, viszont számomra szép. Ahol felnőttem, Novi Gradban minden kissrác kint focizott és én sem voltam kivétel. Sok sportban kipróbáltam magamat, de a miénk a legszebb az összes közül nekem, így adta magát, hogy a szülővárosomban kezdjem el profi szinten űzni. Azóta rengeteg helyre eljutottam, így csak hálás lehetek a labdarúgásnak”.
Elmondása szerint már a profi pályafutása végén egyértelmű volt számára, hogy edző szeretne lenni, eközben gyorsan kialakult a saját futballfilozófiája is.
„Csatár voltam, így számomra reaktivitás nem létezik, kizárólagosan domináns, támadó szellemű futballban hiszek és a játékosaimat is poszttól függetlenül erre nevelem és tanítom – mondta a szakember. – Szeretem azt látni, ha a csapat élvezi, amit csinál, így a szabadságot is meg kell adni nekik. Sok topedzőt követek, nem lehet elmenni a legnagyobbak mellett, mint Carlo Ancelotti, vagy a Premier Leauge-ben működő kiváló szakemberek, de a saját stílusomat szeretném kiépíteni, az aktuális trendek mentén”.
Az interjú elkészítésében nagy segítségünkre volt csapatunk egykori klasszis védője, szakmai stáb tagja, a játékosként bosnyák válogatott Djordje Kamber, aki játszott is együtt Dusko Vraneseviccsel. Az ő első találkozásuknak is megvan a maga bája.
„Ha nem probléma akkor elmesélném én, mert talán úgy egy kissé könnyebb – kezdte Kamber –, Boszniában a bajnokságban találkoztunk először, egymás ellen volt egy mérkőzésünk, ahol egyből kapott tőlem egy rúgást, hogy érezze a törődést, és sajnos kihagyott másfél hónapot a belépőmnek hála. Nem vagyok rá büszke, nem akartam sérülést okozni, de lehet, emiatt is lettünk jóban évekkel később. Miskolcon 2008-ban, a nyári felkészülés alatt odajött hozzám a sérelmével, amit azóta természetesen rendeztünk és szinte az egyik legjobb barátomként tekintek rá”.
„Kambi már a júliusi felkészülés kezdetén gyanús volt nekem, nem tudtam elfelejteni, amit kaptam, nagy felismerés volt, amikor rájöttem, hogy kiről van szó. De megbeszéltük a történteket, nincs bennem tüske emiatt, minden barátunk tudja ezt a sztorit, most már mi is boldogan tekintünk rá vissza” – vette át a szót Vranesevic.
Talán ennek a szoros viszonynak köszönhetően választott minket a bosnyák szakvezető, aki az edzőként itt töltött időszaknak és a légióséveknek hála, alaposan felmérhette a magyar labdarúgást és különbséget tud tenni a két ország futballkultúrája között.
„Amit elsőnek kiemelnék az a két ország közötti infrastrukturális különbség, a környezet a legmodernebb Magyarországon, ami nagyon fontos a csapatok fejlődése szempontjából. Amikor játékosként itt voltam, úgy éreztem, hogy a magyar fiatalok ezt nem kezelték a helyén, magától értetődő volt, hogy ilyen közegben játszhatnak. A hazámban sokkal rosszabbak a viszonyok, sok tehetség el is tűnik az utánpótlásműhelyek korlátozott látóköre miatt, amit egy olyan kis ország, mint Bosznia-Hercegovina nem engedhet meg magának. Sokan kiemelik a balkáni virtust, vérmérsékletet, ami még most is megállja a helyét, de a magyar srácok okosabbak, ravaszabbak. De nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a bosnyák gyerekek őszinték, mondhatni ösztönösek a pályán, sokkal inkább ki akarnak törni a hazai bajnokságból” – vélekedett Dusko Vranesevic.
A mostani magyarországi élményei mellett sem lehet elmenni, hiszen nem először van huzamosabb ideig hazánkban, de ilyen sok időt a Honvéd közelében még nem töltött el.
„Nagyon jó érzés itt lenni, Budapest köztudottan gyönyörű, és a csapatnál lévő stáb, a játékosok és az akadémisták is fantasztikusak. Djordje nagy segítség nekem, mert nem értek mindenkit, de azt látom, hogy őszinte, kedves emberek vannak itt, akik úgy kezelnek mintha már családtag, vagy stábtag lennék. Megtapasztaltam már milyen a Honvédnál, hiszen 2017-ben eltölthettem itt egy rövid időt, amikor a csapat Marco Rossival bajnokságot nyert, de ennyire belefolyni a szakmai munkába, mint most, akkor nem volt lehetőségem. Kiváltság lenne, ha egyszer edzőként is visszatérhetnék Magyarországra, nagyon jól érzem most magam itt, bár honvágyam van, de sajnálni fogom azt is, amikor ezt a közeget itthagyom” – zárta a beszélgetést Dusko Vranesevic.
