A Siófok gárdája vendégeskedett a Bozsik Arénában, a vendégek a 70. percben (Németh Barnabás által) értékesített büntetőnek köszönhetően három ponttal távoztak Kispestről. Csapatkapitányunk, Kálnoki-Kis Dávid önkritikusan fogalmazott a mérkőzésről.
„Letaglózó eredmény született, nem először a szezon folyamán. Sikertelenül helyeztünk nyomást az ellenfélre, hiába járattuk a labdát, vagy alakítottunk ki helyzeteket, nem tudtuk lehozni a mérkőzést úgy, ahogy kellett volna. Mindig van egy hiba, egy pontrúgás, egy rossz megoldás, amivel az ember nem számol, és ez most is megvolt. Ezek a csapatok, mint a Siófok, az életükért küzdenek, tudják, hogy a Honvédhoz jönnek, ami extra motiváció számukra, mi pedig sajnos az ilyen párharcokat még nem tudjuk megoldani. Egyet tehetünk: össze kell zárnunk és olyan közösséget kell alkotnunk a jövőben, amely képes kijönni a gödörből, egyszerűen nem égethetjük meg sem magunkat, sem a klubot. Röviden annyit kértem a meccs után a csapattól, hogy mindenki nézzen magába, majd döntse el, hogy mit vár a saját karrierjétől és az életétől. Most nem kell ennél többet mondani.”




