Tóth Levente révén szerzett vezetést a Budapest Honvéd U16-os gárdája a Győr elleni felkészülési találkozón. A vendégegyüttes a szünet előtt egyenlíteni tudott, s bár Nagy Mihály csapatának megvoltak a lehetőségei a győzelem megszerzésére a második félidőben, a gólokat az ETO szerezte, így 1–3-as végeredménnyel zárult az összecsapás.
U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA–ETO FC Győr 1–3 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Gólszerző: Tóth L.
Honvéd: Kertész (Molnár) – Nagy D. (Horváth K.), Sebe, Vojtkó (Czenky), Kis K. – Mihály D. (Knolmár), Menyhárt (Tóth Gy.), Tóth L. (Szabó Sz.), Átrok (Kalocsány) – Simon B. (Tóth M.), Fábiánkovits
Vezetőedző: Nagy Mihály
Nagy Mihály: – Jó tapasztalatokat szereztünk a mérkőzésen. Minden játékos, aki rendelkezésre állt, legalább egy félidő lehetőséget kapott. Az első félidőben sok szép támadást építettük, magabiztosan kellett volna vezetnünk, de nem tudtunk újabb gólt lőni. Ellenfelünk viszont kihasználta egy hibánkat és egyenlített. Mezőnyben a második játékrészben is jól teljesítettünk, volt lehetőségünk is, de nem tudtunk gólt lőni. A védekező játékunkban sok volt a hiba, így az ellenfelünk megérdemelten fordította meg a mérkőzést.






