Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Minden könnyebb, ha nyersz”

„Minden könnyebb, ha nyersz”

Klub

Megjelenés: 2022. 10. 21. 20:18Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Luka Capan a kupasikerből merítene erőt a bajnoki mérkőzésekre

A PAFC elleni bajnoki után a Haladás elleni kupamérkőzésen másodszor volt a kezdőcsapat tagja Luka Capan, akit középhátvédként és védekező középpályásként segítette csapatunkat.

„A PAFC ellen volt az első komoly mérkőzésem 4 hónapot követően, ami nem könnyítette meg a dolgomat és megmondom őszintén elfáradtam a végére, elszoktam ettől az igénybevételtől – kezdte Luka Capan. – A kupamérkőzésen a talaj is nehezítette a dolgunkat, ami pedig engem illet, az első 30 percben középhátvéd voltam, utána pedig védekező középpályásként számított rám a csapat, ami pluszban kimerített, de nagyon örülök a meccsterhelésnek. A legfontosabb mégis az, hogy egy jó csapat ellen tudtunk tovább jutni a kupában, ahol tipikusan abban a helyzetben voltunk, amikor az ellenfélnek nincsen veszítenivalója, mi viszont nagyot koppanhattunk volna.”

Horvát játékosunk mostanra már tisztában van az OTP Bank Liga erőviszonyaival és a Szombathely elleni sikerből merítene erőt a ZTE elleni bajnokira, amivel egy jó sorozatot indítana meg a téli szünet előtt.

„Ennyi idő alatt már jól látom, hogy mennyire szoros a magyar bajnokság, ha nyersz két meccset, a tabella elején találod magad, ha két rossz eredmény jön, már a kiesés réme fenyeget – elemzett 27 éves játékosunk. – Nyilván minden könnyebb, ha nyersz. Akkor jobb a hangulat, felszabadultabb lehetsz és a motivációt is könnyebb fenntartani. A kupában szerzett győzelem hozzásegíthet a bajnoki sikerhez is. Győzni megyünk Zalaegerszegre, és szeretnénk visszavágni a legutóbbi találkozó miatt, ráadásul, ha nyerni tudunk, az még több önbizalmat adhat a Fehérvár elleni mérkőzésre is.”

A beszélgetés végén Luka Capan az öltözői hangulat és a csapategység fontosságát emelte ki, amit a szombathelyi győzelem is tovább erősíthet.

„Az első pillanattól kezdve jól érzem magam Kispesten. Az öltözőben mindenki nagyon kedves és befogadó volt velem, ami megkönnyítette a dolgomat. Sok új játékos érkezett és sok a fiatal is a csapatban, de így a szezon egyharmada egyértelműen egységesnek érzem az öltözőt. Nehezebb időszakon vagyunk túl, hiszen az elmúlt néhány eredmény nem úgy alakult, de ez a mostani győzelem átlendíthet minket a holtponton és elindulhatunk egy győztes úton” – fejezte be Luka Capan.

2022. 10. 21. 20:18Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub