Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Minden idők második legfiatalabb Honvéd-játékosa lett Somogyi Tamás

Minden idők második legfiatalabb Honvéd-játékosa lett Somogyi Tamás

Klub

Megjelenés: 2025. 10. 01. 16:15Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nála fiatalabban még senki nem lépett pályára bajnoki mérkőzésen Kispesten a XXI. században.

Mint ismert, 5–2-es győzelmet arattunk a Karcagi SC ellen a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában. A remek, fordulatokban gazdag találkozó mellett azonban egy sporttörténelmi pillanatnak is szemtanúi lehettünk a 77. percben, amikor is Szamosi Ádámot Somogyi Tamás váltotta. Mindkettő akadémistánk, előbbi 18, utóbbi mindössze 16 éves. Csakhogy Somogyinál korábban mindössze egy játékos debütálhatott az első csapatban bajnoki mérkőzésen, de már ez sem manapság történt. A húszszoros válogatott Jeny Rudolf 1917. márciusában, egy Fővárosi TK elleni 1-1-re végződő összecsapáson két nappal 16. születésnapját követően öltötte magára a Kispest-mezt.

Őt hétfő este óta Somogyi Tamás követi a rangsorban – A legendák mellett megelőzve többek közt bátyját, a szintén tinédzserkorú, mindössze 17 esztendős Ádámot, aki 2024. november 25-én debütált a felnőtt csapatban (17 évesen és 2 naposan, Kisvárda–Budapest Honvéd FC).

„Már egy ideje a felnőttekkel edzettem, majd a mester vasárnap jelezte, hogy a keretben leszek” – mondta Tamás, aki azután tudta meg, hogy bekerült a felnőtt csapat keretébe, hogy visszajött a korosztályos válogatottól.

„Nyilván nem volt biztos a játéklehetőségem, valószínűleg ebben a mérkőzés alakulása is közrejátszott, de nagyon örültem neki, hogy bizonyíthatok. Volt bennem izgalom, mert stadionban ritkán léptem eddig pályára – ennyi néző előtt pedig még sosem, így volt bennem egy egészséges drukk” – tette hozzá Tamás, akit testvéréről is kérdeztünk.

„A testvérem rengeteget segített, amit ezúton is nagyon köszönök neki. Folyamatosan bombáztam a kérdéseimmel, de végig támogatott. Mondta, hogy ne az extrát akarjam megmutatni, egyszerűbb dolgokkal kezdjek és próbáljak belerázódni. Bár a mérkőzés alatt nyilván mindenki koncentrál, de még ekkor is sokat segített és foglalkozott velem. Próbált megnyugtatni és érdeklődni felőlem. Mellette ugyanakkor szeretném megköszönni a Honvédnál dolgozó szakmai stábnak, továbbá korábbi és mostani edzőimnek, illetve a szüleimnek is, hogy segítettek.”

16 éves tehetségünk ráadásul közel állt ahhoz, hogy góllal debütáljon.

„Volt egy lecsorgó labda és rá tudtam gyorsítani, a két védő között lövőhelyzetbe kerültem, de úgy ítéltem meg, hogy egy csellel még nagyobb helyzetbe kerülhetek. Ez össze is jött, de a lövésemet talán picit elizgultam és rosszul sikerült. Érzésem szerint onnan azért gólt kellett volna szereznem” – értékelte önkritikusan teljesítményét Tamás, aki a jövőbeni céljairól is szót ejtett.

„Minél többet szeretnék az első csapattal edzeni, de tisztában vagyok vele, hogy ott egyelőre nehéz dolgom lesz, ha játéklehetőséghez szeretnék jutni. A második csapatnál ugyanakkor alap–, és húzóember szeretnék lenni” – zárta mondandóját Tamás.

A HONVÉD LEGFIATALABB JÁTÉKOSAI

1. Jeny Rudolf 16 év, 2 nap

2. Somogyi Tamás 16 év, 40 nap

3. Keresztes Noel 16 év, 49 nap

4. Vólent Roland 16 év 217 nap

5. Puskás Ferenc és Bobál Gergely 16 év 248 nap

2025. 10. 01. 16:15Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub