A Budapest Honvéd második csapata és Benczenleitner Barna számára is kimondottan jól indult a 2021-es futballtavasz. Simon Miklós együttese négy idei bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, a fiatal balhátvéd pedig ezeken a találkozókon nemcsak nagyszerű védőmunkájával tűnt ki, de háromszor az ellenfél kapuja előtt is megvillant.
„Nyilván nem ez az elsődleges feladatom, engem is meglepett, hogy egymásután három bajnokin is sikerült betalálnom – mesélte Benczenleitner Barna, aki zsinórban a Hódmezővásárhely, a Szekszárd és az ESMTK kapuját is bevette. – Ha nem is kimondott célom a gólszerzés, de örömmel tölt el, amikor fel tudok érni a támadásokkal és akár én tudom befejezni őket. Amióta a Honvédnál játszom nem volt még hárommeccses gólszériám, furcsa, hogy pont akkor sikerült ezt elérni, amikor felkerültem az NB III-as csapathoz. Miki bá (Simon Miklós vezetőedző – a szerk.) is mindig mondja nekem, hogy bátran támogassam a támadókat a bal oldalon, jöjjenek a beadások, s persze azért védekezésben is legyek fegyelmezett. Nagyon szokatlan volt a szezon elején még a felnőttfoci, meccsről meccsre érzem magam egyre magabiztosabbnak, ez szerencsére már gólokban is mérhető.”
Benczenleitner Barnának eseménydúsan alakult az év eleje, hiszen tavasszal mind a négy tétmeccsen számított rá Simon Miklós, emellett pedig U19-es csapatunk két bajnokiján is ott volt a pályán. Az ESMTK elleni rangadón azonban nyoma sem volt a fáradtságának, 90 percen keresztül sprintelt föl-le a Honvéd bal szárnyán.
„Amióta felkerültem a második csapathoz ezt éreztem a legnehezebb mérkőzésnek. Szervezett és komplex csapat volt az ESMTK, folyamatos koncentráció és egyéni villanások is kellettek a győzelemhez – mondta el benyomásait a múlt vasárnapi bajnokiról a 17 esztendős védő, aki a meccset követően már inkább előre tekintett. – Csapaton belül nem kertelünk, kimondott célunk mind a 17 tavaszi bajnokit megnyerni. Eddig kiváló úton járunk, hiszen négy per négy a mutatónk, de jók az ellenfelek is, vannak még nehéz mérkőzések bőven. Tavasszal szeretnék megragadni a felnőttfutballban, stabil teljesítménnyel segíteném a csapatot, és gyarapítanám a játékperceimet.”
A tizenhétmeccses sorozat elsőre elég merész kijelentésnek tűnik, de a játékosok óriási motivációja nemcsak szavakban, hanem tettekben is mérhető, Simon Miklós gárdája a kitűnő formájának köszönhetően stabilan tartja ötödik pozícióját, sőt 49 pontjával ostromolja az élmezőnyt is. A tavaszi szezon ötödik állomásán a Dabas-Gyón FC látogat Kispestre, amely 39 pontjával jelenleg a 8. helyen áll az NB III Közép csoportjában.
„Hasonló meccsre számítok, mint az ESMTK ellen, a Dabas is egy szervezett gárda, a tabellán is közel vagyunk egymáshoz – mondta el várakozásait Benczenleitner Barna. – Ősszel egy hajrában szerzett góllal tudtunk nyerni ellenük, hasonlóval most is kiegyeznék. Ugyanakkor, látva a formánkat meglepődnék, ha most is 1–0 lenne a végeredmény, érzésem szerint több gól is van bennünk.”
S ebből a balhátvéd megint kiveszi a részét, jöhet a negyedik Benczenleitner-találat is?
„Most már bizakodó vagyok, miért is ne?” – válaszolta mosolyogva a tehetséges játékos.
NB III., KÖZÉP CSOPORT, 26. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Dabas-Gyón FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött
Március 27., szombat, 11:00
V.: Dobai János





