A németek elleni mérkőzést követően Bosznia-Hercegovinát fogadta a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában. A Puskás Arénában rendezett találkozón végig fölényben játszott Marco Rossi csapata (amely stábjának vezetőedzőnk, Laczkó Zsolt is tagja), az első félidőben több nagy védést is bemutatott a vendégek kapusa, majd a második felvonásban is szinte kizárólag a bosnyák térfélen zajlott a játék. Hiába azonban a mezőnyfölény és a jóval több lehetőség, sajnos nem találtak kapuba a mieink, így nulla nullás döntetlennel zárult a találkozó.
Akadémistáink közül Botka Endre kezdőként 81 percet játszott, Gergényi Bence kispados volt, Gazdag Dániel sérülés miatt hiányzott.





