Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal március 22–28. közti találkozókról olvashattok, többek között az ezüstéremért harcoló KAC győzelméről, valamint sok Puskás-gólról.
MENETELÉS AZ EZÜSTÉREM FELÉ
1920.03.28.: UTSE–Kispesti AC 0–3 (0–2)
Az UTE népszigeti sporttelepén a „kisebbik” újpesti csapat, az UTSE ellen játszott az ezüstérem felé menetelő Kispest. Esélyeshez méltóan a Kispest erős tempót diktálva támadott, mégis az első helyzet a lila-feketék előtt adódott, de a válogatott formában védő Varga Péter remekül hárított. A 15. percben Eisenhoffer szerezte meg a vezetést a KAC-nak. A kispesti támadó Paksy kapus hibáját kihasználva fejelt a kapuba (0–1). Mindössze hat perc telt el, amikor Jeszmás egyéni játéka után a Kispest újabb gólt lőtt (0–2). A szünet után is a KAC dominált, az UTSE ritka, de veszélyes támadásokat vezetett. A végeredményt a 71. percben Jeszmás állította be, amikor két újpesti védő között könnyedén elhúzva, a kifutó kapust is becsapva lőtte a labdát a hazai kapuba (0–3).
KAC: Varga P. – Mihalek, Saguly – Stallmach, Blasnik, Budai – Boldog, Krebs, Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny.
A KAC NYERTE A SZOMSZÉDVÁRIAK CSATÁJÁT
1949.03.27.: Kispesti AC–Szentlőrinci AC 4–0 (1–0)
A Szentlőrinci AC pályaválasztóként az Üllői úton fogadta a Kispestet. A SZAC-ban két régi ismerőst üdvözölhettek Puskásék, ugyanis Villányi és Ulicska korábban Kispesten futballozott.
A meccs a kispesti csatársor és a lőrinci védelem párharcát hozta. A Kispest hamar megszerezte a vezető gólt, de előnyét csak az utolsó negyedórában tudta bebiztosítani. A 14. percben Gyulai beadását Villányi röviden fejelte ki, pontosan Horváth elé, aki kapásból nagy bombát küldött a jobb sarokba (1–0). A szünet után kissé visszaesett a Kispest támadójátéka, csak az utolsó húsz percben javultak fel a kispestiek. A 70. percben Puskás 20 méterről ballal, éles szögből lőtt a bal sarokba (2–0). A 84. percben Gyulai tisztára cselezte magát, beadása Budai és a lőrinci védők előtt is elszállt, pontosan Puskás elé, aki hat méterről a jobb alsó sarokba lőtt (3–0). A 90. percben Gyulai Puskás elé tálalta a labdát, a KAC üdvöskéje 22 méterről, félmagasan, nagy gólt lő a kapu jobboldalába (4–0).
„Gyengébben játszott a csapat a szokottnál, de így is jobbak voltunk” — mondta a nagy különbségű győzelem ellenére Puskás edző a meccs után.
KAC: Ruzsa – Rákóczi, Tóth III – Bozsik, Patyi, Bányai – Horváth I., Gyulai, Budai I, Puskás, Babolcsay. Edző: id. Puskás Ferenc
PUSKÁS TARTHATATLAN VOLT
1953.03.25.: Bp. Honvéd–Bp. Kinizsi 5–1 (1–0)
Már az első perc gólt hozott a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésen. Czibor szöglete után Gulyás kapus Puskás elé ütötte a labdát, amit a balösszekötő egyből a jobb felső sarokba lőtt (1–0). A gyors gól után a házigazda könnyedén vette a játékot, az első félidőben nem is esett több gólt.
A szünet után a Honvéd lépett fel támadólag, a kispestiek egyre-másra vezették a veszélyes támadásokat, különösen Puskás volt elemében, szinte tarthatatlan volt. Az 55. percben Bozsik keresztlabdáját Puskás kapta, 22 méterre a kaputól. A balösszekötő két lépés után ballal, laposan a bal alsó sarokba lőtt (2–0). Két perc múlva ismét Puskás parádézott, 40 méterre a kaputól indulva lefutotta a Kinizsi védelmét, majd a kiinduló Gulyás mellett a jobb sarokba lőtt (3–0). Szinte állandóan a Kinizsi térfelén folyt a játék. A 79. percben Babolcsay estében a mellette futó Puskáshoz passzolt. A balösszekötő faképnél hagyta a védőket, elhúzta a labdát a kifutó Gulyás mellett és 10 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (4–0). A 83. percben a ragyogóan játszó Puskás a jobb szélre keveredett, onnan ívelte a labdát a kapu elé, pontosan Kocsis fejére, aki 6 méterről bólintott a jobb sarokba (5–0). A Kinizsi a 90. percben Fenyvesi révén szépített, a középkezdésre már nem volt idő.
BHSE: Grosics – Rákóczi, Lóránt, Kovács J. – Bozsik, Bányai – Budai II, Kocsis, Babolcsay, Puskás, Czibor. Edző: Kalmár Jenő





