Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megvan az OTP Bank Liga sorsolása: Kisvárdán kezdjük a bajnokságot

Megvan az OTP Bank Liga sorsolása: Kisvárdán kezdjük a bajnokságot

Megjelenés: 2026. 06. 22. 15:07Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága megtartotta az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Mint ismert, múlt héten csapatunk megkezdte felkészülését a következő idényre. Együttesünkre intenzív program vár, hiszen a bajnoki rajtig hat edzőmérkőzésen lép pályára. (A nyári felkészülési menetrendet itt találjátok.)

Az MLSZ versenybizottsága Sowunmi Thomas és Eszenyi Dénes közreműködésével megtartotta az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A szövetség tájékoztatása szerint a bajnokság a július 25-i hétvégén indul. Az év utolsó bajnoki fordulóját a december 19-i hétvégén rendezik, míg a téli szünet után január 30-án indul újra a pontvadászat. A szezon a 33. fordulóval zárul, amelynek hivatalos játéknapja május 22. A mieink az első fordulóban a Kisvárda vendégeként lépnek pályára, első hazai mérkőzésünket pedig augusztus 1-jén, szombaton játsszuk: ekkor az MTK Budapestet fogadjuk a Bozsik Arénában (jelen állás szerint a Szeged elleni mérkőzésen elkövetett szurkolói vétségek miatt a B-szektor bezárása mellett). Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának korábbi döntése értelmében a Vasas FC elleni mérkőzést fellebbezésünk ellenére minden bizonnyal zárt kapuk mögött rendezzük. 

Az OTP Bank Liga 2026/27-es mezőnye: DVSC, ETO FC, Ferencvárosi TC, Kispest-Honvéd FC, Kisvárda Master Good, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, Paksi FC, Puskás Akadémia FC, Újpest FC, Vasas FC, ZTE FC

OTP BANK LIGA 2026-2027 

A KISPEST-HONVÉD FC MÉRKŐZÉSEI 

(A pontos időpontokat az MLSZ a televíziós szerződés meglétét követően jelöli ki.)

1. forduló, 2026. július 25. 
Kisvárda Master Good–Kispest–Honvéd FC
Kisvárdai Várkerti Stadion

2. forduló, 2026. augusztus 1.
Kispest–Honvéd FC–MTK Budapest
Bozsik Aréna

3. forduló, 2026. augusztus 8.
Paksi FC–Kispest–Honvéd FC
Paksi FC Stadion

4. forduló, 2026. augusztus 15.
Kispest–Honvéd FC–Vasas FC
Bozsik Aréna

5. forduló, 2026. augusztus 22.
Ferencvárosi TC–Kispest–Honvéd FC
Groupama Aréna

6. forduló, 2026. augusztus 29.
Kispest–Honvéd FC–ZTE FC
Bozsik Aréna

7. forduló, 2026. szeptember 5.
ETO FC–Kispest–Honvéd FC
ETO Stadion

8. forduló, 2026. szeptember 19.
PAFC–Kispest–Honvéd FC
Pancho Aréna

9. forduló, 2026. október 10.
Kispest–Honvéd FC–Újpest FC
Bozsik Aréna

10. forduló, 2026. október 17.
Nyíregyháza Spartacus FC–Kispest–Honvéd FC
Nyíregyháza Városi Stadion

11. forduló, 2026. október 24.
Kispest–Honvéd FC–DVSC
Bozsik Aréna

12. forduló, 2026. október 31.
Kispest–Honvéd FC–Kisvárda Master Good
Bozsik Aréna

13. forduló, 2026. november 7.
MTK Budapest–Kispest–Honvéd FC
Új Hidegkuti Nándor Stadion

14. forduló, 2026. november 21.
Kispest–Honvéd FC–Paksi FC
Bozsik Aréna

15. forduló, 2026. november 28.
Vasas FC–Kispest–Honvéd FC
Illovszky Rudolf Stadion

16. forduló, 2026. december 5.
Kispest–Honvéd FC–Ferencvárosi TC
Bozsik Aréna

17. forduló, 2026. december 12.
ZTE FC–Kispest–Honvéd FC
ZTE Aréna

18. forduló, 2026. december 19.
Kispest–Honvéd FC–ETO FC
Bozsik Aréna

19. forduló, 2027. január 30.
Kispest–Honvéd FC–PAFC
Bozsik Aréna

20. forduló, 2027. február 6.
Újpest FC–Kispest–Honvéd FC
Szusza Ferenc Stadion

21. forduló, 2027. február 13.
Kispest–Honvéd FC–Nyíregyháza Spartacus FC
Bozsik Aréna

22. forduló, 2027. február 20.
DVSC–Kispest–Honvéd FC
Debreceni Nagyerdei Stadion

23. forduló, 2027. február 27.
Kisvárda Master Good–Kispest–Honvéd FC
Kisvárdai Várkerti Stadion

24. forduló, 2027. március 6.
Kispest–Honvéd FC–MTK Budapest
Bozsik Aréna

25. forduló, 2027. március 13.
Paksi FC–Kispest–Honvéd FC
Paksi FC Stadion

26. forduló, 2027. március 20.
Kispest–Honvéd FC–Vasas FC
Bozsik Aréna

27. forduló, 2027. április 3.
Ferencvárosi TC–Kispest–Honvéd FC
Groupama Aréna

28. forduló, 2027. április 10.
Kispest–Honvéd FC–ZTE FC
Bozsik Aréna

29. forduló, 2027. április 17.
ETO FC–Kispest–Honvéd FC
ETO Stadion

30. forduló, 2027. április 24.
PAFC–Kispest–Honvéd FC
Pancho Aréna

31. forduló, 2027. május 1.
Kispest–Honvéd FC–Újpest FC
Bozsik Aréna

32. forduló, 2027. május 15.
Nyíregyháza Spartacus FC–Kispest–Honvéd FC
Nyíregyháza Városi Stadion

33. forduló, 2027. május 22.
Kispest–Honvéd FC–DVSC
Bozsik Aréna

2026. 06. 22. 15:07

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Az elnökség szavazatai alapján szeptemberben mindössze 17 éves támadó középpályásunk érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat.

2026. 10. 29. | Első csapat

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub