Nyolc napon alatt háromszor lép pályára második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjában. Az etap első mérkőzésén a bajnokságban ötödik Monort fogadtuk. A kezdőcsapatban rögtön két újoncot avatott Kovács Gábor, hiszen a 16 éves Ujváry Ferenc és az áprilisban a 18. életévébe lépő Szelényi Márk első NB III-as bajnokiján léphetett pályára.
Az első lehetőség a második perc végén a vendégeké volt, Takács Dominik lapos lövése a hosszú sarok felé tartott, de kevéssel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A következő helyzet is a vendégeké volt, Horváth tizenhét méterre a kaputól jobbal tekert a bal felső mellé. A 17. percben Menyhárt egy távoli lövéssel kínálta meg a monoriak kapusát, Tóth magabiztosan fogta a kísérletet. A félidőt Kenéz Kristóf ziccere zárta, 17 esztendős támadónk szemfülesen lecsapott egy eladott labdára, majd megcélozta a bal alsót, lövése centikkel ment el a kapu mellett. A fordulás után mindkét csapat több akciót vezetett, de igazán komoly helyzet csak a 74. percben volt, ekkor meg is szereztük a vezetést: Gáspár játszotta meg a jobb oldalon Hetyeit, aki egy csel után élesen a hosszúba tüzelt (1-0). A vendégek gyorsan próbáltak egalizálni, de Szegő Imre lövésénél saját csapattársa blokkolt, így odaveszett a monori esély az egyenlítésre. A 80. percben megfogyatkozott a vendég csapat, Benkő László egy hazaadást fülelt le, a labdára jött Tóth Bertold kapus is, aki csak támadónk lábát tudta elrúgni, így azonnal kiállították. A szabadrúgásnál rögtön nagyot kellett védenie a frissen beálló Dulkának, aki szögletre ütötte a labdát, a sarokrúgás után pedig Gincsai fejelt fölé.
A szezonban másodszor is legyőztük a Monor együttesét, ráadásul mindhárom gólunkat Hetyei Szilveszter szerezte a kék-fehérek ellen.
Legközelebb szerdán a Tiszaföldvár elleni bajnokit pótoljuk, majd jövő héten vasárnap a Dabas vendégei leszünk.
NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 21. FORDULÓ
Budapest, MFA Utánpótlásközpont, Vezette: Horváth P.
BUDAPEST HONVÉD II.–MONORI SE 1–0 (0–0)
BUDAPEST HONVÉD II.: Megyeri G. – Kubicsek, Gáspár, Hancz (Hetyei, 65.), Szelényi (Benkő, 70.), Kovács B. (Bakó, 81.), Menyhárt, Ujváry (Nagy M., 81.), Gincsai, Kenéz (Gyenes, 70.), Pintér. Vezetőedző: Kovács Gábor
MONORI SE: Tóth B. – Takács D. (Petry, 65.), Kapronczai, Agóts (Ivády, 73.), Farkas B. Z. (Dulka, 81.), Bezzeg, Szegő, Markó, Juhász Zs., Puskás N., Horváth L. D. Vezetőedző: Halgas István
Gól: Hetyei (74.)
Kiállítva: Tóth B. (81.)





