Hazai pályán fogadta újonc női csapatunk az Astrát az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában, a lányok pedig egyértelmű céllal léptek pályára: a szezon első sikerére hajtottak!
Martin Masaryk együttese már a nyitófordulóban is jó eséllyel pályázott a három pontra, akkor még nem jártunk sikerrel, rá egy hétre bátor futballal szenvedtünk vereséget az MTK otthonában, most pedig végre győzelmet ünnepelhetett a csapat, miután 2–0-ra nyert az Astra ellen.
A lányok már a 5. percben vezetést szereztek Kós Gabriella révén, sőt a félidő hajrájában tovább növeltük az előnyünket, ezúttal az első találatnál gólpasszt adó Csuhai Vivien volt eredményes, összességében magabiztosan, jól futballozva tartottuk kézben a meccset. Persze nem volt egyszerű a siker, kemény ellenfélnek bizonyult az Astra, ráadásul egyéb körülmények is nehezítették a dolgunkat, elég ha csak azt említjük, hogy Csuhai Vivien finoman szólva is vitatható piros lapot kapott az 57. percben, így több mint fél órát emberhátrányban kellett lejátszanunk.
Együttesünk azonban megmutatta, hogy nemcsak a futball, hanem a küzdés terén is felveszi a kesztyűt, a nehéz körülmények ellenére nem törtek meg a lányok, fegyelmezetten, odaadó játékkal, egymásért harcolva tartották az eredményt, így végül győzelmet ünnepelhettünk!
A Budapest Honvéd női együttese legutóbb 2014. május 18-án, a Szeged ellel (3–2) nyert NB I-es mérkőzést, így több mint tíz esztendő után örülhettünk újra három pontnak a legmagasabb osztályban.
Martin Masaryk: „Minden elismerésem a lányoké, hiszen megszereztük az első győzelmünket, hisszük, hogy ez további sikerek követik majd. Ez a siker az egész Honvédé, mindazoké, akik segítenek, támogatnak minket, érezzük, hogy a klub számára fontos a női labdarúgás. A lányok jól teljesítettek a pályán, a piros lap utáni időszak inkább a harcról szólt, de ezt a helyzetet is kezelnünk kellett, meg kell tanulni, hogy mi a teendő az ilyen szituációkban. Büszke vagyok a lányokra, láttam rajtuk a boldogságot, ezekért a pillanatokért hajt mindenki, aki a sportban dolgozik.“
SIMPLE NŐI LIGA, 2024/2025, 3. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–ASTRA HFC 2–0 (2–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Kalydy Dionízia (Jávorka E., Nyeste)
G: Kós (5.), Csuhai (41.)
K: Csuhai (57.)
Honvéd: Pasar – Silva, Morris, Csuhai, Kós (Hajpál, 76.), Sipőcz, Josy (Katona, 84.), Hrelja, Szabó J. (Kurkotovic, 84.), Nádudvari, Váradi (Végh, 95.)
Vezetőedző: Martin Masaryk




.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)