Három fordulóval a vége előtt a feljutás kiharcolásáért léptünk pályára Szegeden. A képlet egyszerű volt, amennyiben csapatunk minimum ugyanannyi pontot szerez a fordulóban, mint a hétpontos hátrányban minket követő Kecskemét, úgy már matematikailag is behozhatatlan előnyre tesz szert és függetlenül a későbbi meccsek eredményétől, a következő szezont biztosan az első osztályban kezdi meg. A kilátogató, mintegy 600 kispesti szurkoló ezúttal a Szent Gellért Fórumban varázsolt hazai pályát, lényegében megállás nélkül, 90 percen keresztül buzdították a csapatot.
A Soroksár elleni döntetlennel végződő legutóbbi bajnokihoz képest ugyanakkor nem sokat változtatott a kezdőcsapatán Feczkó Tamás, aki Branko Pauljevic és Pinte Patrik helyett Csonka Bonifácnak, illetve Zuigeber Ákosnak szavazott bizalmat.
Az első félidő komolyabb történés nélkül telt, mindössze egyetlen helyzetet lehetett feljegyezni: a 10. percben Kalmár beadása után Borvető fejelhetett, de Tujvel remek reflexszel leért a fejesre. A fordulást követően aztán kettőt is cserélt vezetőedzőnk, ez pedig úgy tűnt, némiképp felrázta a csapatot. Az 52. minutumban Ujváry beadása után Nyers került helyzetbe és egyből kapura is tette a labdát, Rjaskó azonban önfeláldozó, remek ütemű becsúszással mentette meg a góltól csapatát. Az 56. percben – csakúgy, mint Mezőkövesden, ezúttal is – Szabó Alex indult meg remekül a labdával, majd Nyerssel kényszerítőzött, de nagy helyzetben végül a bal kapufa mellé gurított. A 68. percben Csontos szöglete után ismét védőnk tüzelhetett, de a labda a kapu fölött zúgott el. A Szeged egyetlen komolyabb helyzetét a hosszabbítás perceiben jegyezte, ekkor azonban Csontosnak kellett mentenie a gólvonalról. A mérkőzés gólnélküli döntetlennel zárult, ugyanakkor a Kecskemét vereséget szenvedett Kozármislenyben, így a mieink a 2022-23-as szezont követően, három év után ismét az NB I-ben szerepelhetnek a következő idénytől.
MERKANTIL BANK LIGA, 2025/26, 28. FORDULÓ
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–BUDAPEST HONVÉD FC 0–0 (0–0)
Szent Gellért Fórum, 1828 néző. Vezette: Iványi Gábor (Ring Kevin, Topálszki Szabin).
Szeged: Veszelinov – Sándor, Rjaskó, Szilágyi, Kalmár – Vágó – Márkvárt, Suljic (Zvekanov, 87.), Rabatin (Halmai, 87.), Miskolczi (Kun, 70.) – Borvető (Tóth-Gábor, 90.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
HONVÉD: Tujvel –Csonka, Szabó A., Csontos – Ujváry, Pekár (Szabó T., 82.), Szamosi (Nyers, – a szünetben), Hangya – Medgyes (Kállai, – a szünetben), Gyurcsó (Kántor, 79.), Zuigeber (Varga K., 66.). Vezetőedző: Feczkó Tamás




