Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megtalálták a közös hangot

Megtalálták a közös hangot

Akadémia

Megjelenés: 2022. 09. 28. 17:45Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Bemutatkozhatott a Gera Zoltán vezette U21-es válogatottban Szabó Alex

Szabó Alex először volt U21-es válogatott és azonnal két győzelmet ünnepelhetett a nemzeti együttessel. Bulgária és Litvánia ellen egyaránt 1-0-ra nyert Gera Zoltán együttese, így a második meccsen lehetőséget kapó fiatal tehetségünk megérdemelten fújhat egy nagyot és térhetett vissza a Kispestre.

„Rendkívül jól érzem magamat, igaz, még nagyon frissek az élmények – kezdte Szabó Alex –, lehet szükségem lesz pár napra, hogy leülepedjenek bennem az események, de várom a következő bajnokit, hogy ott is bizonyíthassak.”

A válogatottnál töltött másfél hét során fiatal védőnk rengeteg tapasztalattal lett gazdagabb, gyakorolták a három belső védős felállást is, a taktikai sokszínűség pedig azért is fontos, hogy ennek segítségével többdimenziós játékossá váljon.

Szabó Alex nem volt egyedül a válogatottban, hiszen több kispesti kötődésű játékostársa is akadt, akik segítették a gyors beilleszkedésben.

„Nagy segítség volt egyértelműen, hogy nem teljesen idegen a közeg – folytatta Szabó Alex. – Bocskay Berci már volt válogatott, neki ez teljesen hazai pálya, de a Benczenleitner Barnival és a Németh Dániellel is jó a kapcsolatom, Kockáról (Kocsis Dominik) nem is beszélve. Jó őket látni mindig, de az új társakkal is gyorsan megtaláltam a közös hangot.”

Szombaton csapatunk Debrecenbe utazik, fiatal játékosunk, pedig alig várja, hogy újfent pályára léphessen kispesti színekben.

„Intenzív időszak volt, de fizikailag és mentálisan egyaránt késznek érzem magam. Akár kezdőként, akár csereként kapok lehetőséget, a célom, hogy legjobbamat nyújtsam és segítsem a csapatot“– zárta Szabó Alex.


2022. 09. 28. 17:45Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia